Érdekelne titeket az írásom folytatása? Az első oldal lent.

Igazából így az ukrán helyzet ihlette meg ezt a dolgot picit.

Egy hűs októberi reggel. Az ablakon hallani lehet az eső halk kopogását. Ha az ember kinéz az utcára, látni véli a kopaszodó fákat az út szélén. Milyen nyugodt, gondolná az ember, már csak az a két tank zavarja a tájképet amelyek elzárták az utat. Mögöttük katonák beszélgetnek, viccelődnek. Kezükben cigaretta, próbálják védeni a parazsat az esőtől. A tekintetem a katonákon pihentetem, mikor alattam a pékségből kiszalad egy kisfiú egy vekni kenyérrel. A katonák megpillantották, elővették a fegyverüket, de nem tüzeltek. Nem mertek. Ahogy kiszaladt a fiú után a pék odakiabált a katonáknak :- Tolvaj! Tolvaj! Kapják el!

Az egyik katona a kisfiúra szegezte a fegyverét, majd meghúzta a ravaszt. A puska hangosan dörrent az esős reggelen és a kisfiú egy nyekkenéssel a földre zuhant. Hirtelen egy nőre lettem figyelmes, aki az előttünk lévő házból rohant ki és a kisfiúhoz szaladt. Még élt, de az anyja keserves sírásából arra következtettem, hogy nem éli meg a delet sem. Mikor a pék odaért sajnálkozva nézte a vízben heverő kenyeret, majd ügyet sem vetve a haldokló fiúra morogva visszatért a pékségbe. A katonák csak bámulták a jelenetet, de nem tettek semmit. Nem tehettek semmit. Olyannyira megdöbbentett a látvány, hogy én sem tudtam tenni semmit, bár nem is tehettem volna.

Az Orosz hadsereg már három hónapja tartózkodik nálunk. Az előző kormányfő-Herczeg József- miatt annyira elfajult a helyzet, hogy Oroszország kénytelen volt küldeni csapatokat a béke fenntartására. Ez a „béke” azóta is tart. Az emberek félnek és éheznek. Én sem ettem már két napja, és nem is tervezek még legalább ennyi ideig enni semmit. Felvettem a rongyos kabátomat a hozzá illő szakadt bakancsokkal és elindultam a munkahelyemre. Egy nyomdában dolgozok, ahol minden nap egy fajta újságot nyomtatunk. A címe Az új élet. Olyan kellemes hangzása van, hogy az ember már el is hiszi azt, hogyha a kezébe veszi az újságot, akkor rögtön megtelik az eléskamra étellel, elmúlnak a betegségeink és mindenki karöltve táncol a főtéren. Ezzel szemben Az új élet az mindent szid ami régi, és mindent dicsőít ami még be sem következett.