És erről mi a véleményetek?

Láttam, hogy más is tett fel sajátot, gondoltam, megpróbálkozom én is:

Felednem kéne már, hogy itt voltál velem,

S nem gondolni arra, mit jelentesz nekem.

Hisz tudom, hogy enyém már soha nem lehetsz.

Tiéd a szívem, de minek, ha nem szeretsz?!

Pedig még azt mondtad, ha nem is hiszed el,

Kulcsoddal kezemben sosem veszítlek el,

Mert szívem láncának utolsó láncszemét

A kezedbe adtam, s a lánc másik felét

Megtartva magamnál új holnapra vártam,

Hol összetartozunk ebben a világban.

Bár nem mondtam ki, de szerelmem érezted,

Tudtad, hogy szeretlek, de nem értékelted.

Késő gondolkodni, hogy hol rontottam el,

S már a sírba viszem, amit nem mondtam el.

Te vagy az, Te voltál, akiről álmodtam,

S nem felejtem el, hogy egykor tiéd voltam.

De tudom, ez jutott, nélküled kell élnem,

S a kihűlt ágyamban éjszakánként félnem

Attól, hogy nem vagy itt, hogy egymagam vagyok

A szerelemmel, mit neked nem adhatok.

Tiéd lett volna, már mindenem a tiéd,

Talán az én hibám, de nem voltam elég.

Csak könnyes szemekkel nézek a semmibe,

Keresnélek még, de nem látlak senkibe.

Nem tudom, mi volt, mit nem adtam meg neked,

Mi hiányzott, miért nem lehetek veled.

Talán a fájdalom nyitja ki most szemem,

De nem értem így sem, mért tetted ezt velem.

Nem maradt sok időm, mindjárt itt a reggel,

Tudod, hogy meghalok, mikor a nap felkel.

Messze még az este, de újra éledek,

S tán lesz helyetted más, akiért élhetek,

Akiért szívem ég, kiért forr a vérem,

Hisz hogy Te légy enyém, már hiába kérem.

Talán lesz más, kinek mondom majd: „Szeretlek!”

De téged, míg élek, soha nem feledlek!