Ismertek olyan verseket, melyek szapphói strófában íródtak?

A szapphói strófa legismertebb magyar példája Berzsenyi Dániel Osztályrészem című verse:

Partra szállottam, levonom vitorlám,

A szelek mérgét nemesen kiálltam.

Sok Charybdis közt, sokezer veszélyben

Izzada orcám.

A modern magyar irodalomban József Attilánál találunk több példát a szapphói versszakra. Rövid óda a kelő Naphoz című versében a horatiusi sormetszetet alkalmazza:

Ó örökszép Nap, te erős, hatalmas

Antik istenség, örökifjú Élet!

Fellobog most dús ereimben orcád,

Zendül a vérem.

Tarka trónodról, ravasz istenasszony,

mért küldesz nékem, szerelemkirálynő,

bút és bajt mindég. Te örök leánya

fényes egeknek?

Szapphó: Aphroditéhoz (Babits Mihály fordítása)

Álld helyed bátran, ha szorít a sors, és

légy szilárd; viszont okosan, magad vond

össze, hogyha kedvez a szél, tulontúl

büszke vitorlád.

Horatius: Licinius Murenához (Szabó Lőrinc fordítása)

Képedet halk ritmusok ősi habján

hadd viszem csak, szép, kicsi lány, magammal.

Ismeretlen, messzi vizek hulláma,

halld, idemormol.

(József Attila: Útrahívás)

Ez is József Attila: Útrahívás:

képedet halk ritmusok ősi habján

hadd viszem csak, szép, kicsi lány, magammal.

ismeretlen, messzi vizek hulláma,

halld, idemormol.

B)

libbenő, lágy árnyad az ár locsolja –

csolnakom ring, szállna az útra máris!

ó, hiszen vár engem a messzi szépség

szűz kikötője!

C)

jöjj velem hát, – szebb legyen égi partja

s büszke várát nagy szemed enyhe fényén

símogatván, tégye barátosabbá

ifjui kellem!

d)

jöjj, utunkon majd gyönyörű szivárvány

színü álmom fárosza gyúl, ha este

fölsuhanván vágyim, utánad úsznak

s csillog ezüstjük!

e)

jöjj velem, mert nélküled is megyek már!

eh, mit is vársz – jössz-e, vagy elragadlak –

akarásom nem töröm össze lányos

ostobaságon!

Virág Benedek: Békesség-óhajtás

Szállj le felséges palotád egéből

Béke! mennyeknek koronás leánya!

Szállj le s Európánk mezején jelenj meg

Már valahára!

A vadon Mársnak dühödött kezéből

Üsd ki dárdáját: raboló vitézit

Puszta honnyoknak telekére vissza-

Menni parancsold.

Ily soká tartó viadal piaccán

A szeléd lelkek fene tigrisekké

Válnak, elszokván az igaz, s az érző

Emberi szívtől.

A dühösséggel keresett dicsőség

Vesszen el, Músám szabadon kiáltja:

A borostyánág, ha vereslik, undok

Címer előttem –

Szállj le! s vígasztald meg az árvaságot

Béke, mennyeknek koronás leánya!

Hajh! sok országok szava kér, jelenj meg

Már valahára.