Melyik az értékesebb, egy ember élete vagy egy művészeti, történelmi örökség?

Emberi életből több van, viszont az felbecsülhetetlen..

Szerintem egy emberi élet értékesebb.

A művészeti örökség az csak egy darab kő/fa/akármi...

Vincent Van Gogh mondta; "a művészt jobban kell szeretni, mint a képet."

Ami engem illet, hát szerintem fontosabb egy ember élete, de én az emberén kívül még sokféle életet teszek előrébb egy képnél. (Pedig magam is foglalkozom művészettel.)

Viszont, ha belegondolunk abba, hogy egy hajléktalan ember élete is emberi élet, és néha mégis fontosabbnak tartjuk a műemlékek védelmét, akkor azért láthatjuk, hogy általánosságban nem veszik olyan szigorúan ezt a dolgot az emberek.

Előző előtti:

Igazad van! Kínozni szabad, ugye? Gyilkolni meg nem. Tehát aki másokat kínoz, szabadon, vígan, életkedvvel tegye csak, egész életében. Szent az ő élete is! Úgy van! Érdekes szemlélet, nem mondom, de engedek az erőszaknak és igaza van minden ilyen felfogású, mélységesen nyitott tudatú, jóindulatú embernek, mint neked is!

Mindenkinek jár az élet!

Ráadásul a legtöbb ember meg is érdemli az életet, mert jóindulatú, és legfőképp: értelmes, látja az összefüggéseket pl. önmaga és mások között, valamint saját szándékai és önmaga által elkövetett (!amiről természetesen mélységesen tud tehát: önmaga által önmaga ellen a jövőben elkövetett!) erre vonatkozó következményei között - értsd: karma természeti törvény.

És nem utolsó sorban empatikus és bölcs a legtöbb ember, érti is mi értelme van az empátiának, odafigyel a másikra, nem alattomos, és érti, hogy miért vágná önmaga alatt a fát, ha alattomos lenne, és/vagy agresszív lenne. Épp ezért véletlenül se alattomos, se erőszakos!

További rendkívül tartalmas, értelmes és szép életet kívánok minden embertársamnak! Bár ezt mondanom se kell, hiszen -többek között- nyugodt lelkiismeretükből kifolyólag is el vannak telve önmaguktól, és ez így természetes. Van is mire nekik.

E beírást konstatálhatják ama mélabúval és beszólással, majd tovább vághatják önmaguk alatt a fát, mert jóindulatúak és látják az önmaguk szándékai és saját jövőjük közötti összefüggéseket. Azaz csak vághatnók! Hiszen az előbbi okok miatt nem vágják önmaguk alatt a fát.

Elismerésre méltó és véletlenül sem korlátolt, ostoba a legtöbb ember. Sőt, a dolgok felszíne alá néz, és nem csapja be önmagát sem.

---

Én ellenzem a kivégzéseket és a gyilkosságot is. De mint látod, nem csak ezt... Mégpedig logikai okokból, ami elválaszthatatlanul összefügg az érzelmi okokkal mint olyanokkal, általában véve is.

Kedves "tegnap 22:29", azaz, ha jól emlékszem, "71%"!

(Bocsánat a hülye megszólításért.)

Ha valaki elkezdi megkérdőjelezni az emberek jogát az élethez, akkor előbb vagy utóbb, de megint ott kötnénk ki, mint régebben, amikor a földesúr ok nélkül is megölhette az alattvalóit, stb, stb. Mert arra ne is számítson senki, hogy az ember - úgymond- "jósága" alapján járna ebben a világban bárkinek is a jog az élethez, mert ez soha nem volt így, és nem is lesz, mert az emberek manipulálhatóak, lefizethetőek, megvásárolhatóak, bár az utóbbi kettő kb. ugyanaz, csak szerettem volna minél idétlenebb stílusban megfogalmazni a dolgot... =P (Ja, meg még azért sem, mert az emberek alapvetően hajlamosak butaságokat elkövetni. Bizonyára ismered a történetet, "az vesse rá az első követ, aki...")

Viszont azt is érdemes figyelembe venni, hogy az ember gyakran csak belesodródik bizonyos élethelyzetekbe, bizonyos mentális állapotokba, vagy hogy is mondjam. Ha egy autó elromlik, megpróbálod megjavítani, és nem esel neki baltával. Viszont egy gyilkos embernek - azt hiszem - azért "esne neki szívesen egy másik ember baltával" - bosszúból, tulajdonképpen -, mert fél. Ez amolyan etológiai sajátosság, (emberi gyengeség, ha így tetszik) és nem mondom, hogy jobb, vagy rosszabb, mint bármilyen más okból elkövetett gyilkosság. (Igaz, most jöhetnénk azzal a "vasutas" példával, hogy kilöknénk-e egy embert a vonat elé, ha ezzel másik ötöt menthetünk meg.) Persze azt sem állítom, hogy nekem ne fordult volna már meg a fejemben olyasmi, hogy "ez meg sem érdemelné az életet". (Mondjuk, utána kissé el is szégyelltem magam. Hogy igazam volt-e az elszégyellés miatt, vagy nem, azt nem mondhatom meg én).

Meg aztán, ismerek személyeket, akik börtönben voltak, nem véletlenül, és semmivel sem különböznek egy átlagos embertől. Leszámítva azt, hogy elkövettek valamit, amit a többi ember csak gondolatban követett - még - el, de adott esetben nem kizárt, hogy ha a dolgok úgy alakulnak, nem tenne ő is hasonló dolgokat.

Biztosan te is hallottál már embereket, akik azt hangoztatták; "én a lovamat nem adnám vágóra, semmiképpen, szemétség lenne. Hiszen a ló egész életében értem dolgozott, én meghagynám neki a békés nyugdíjas éveket." És szidják azokat az embereket, akik vágóra küldik a lovukat, aki egész életükben értük dolgozott, aki úgy kiismerte az emberi testbeszédet, hogy valószínűleg maga is sejti, mi vár rá, akit akár törött lábbal is órákat szállítanak a zötykölődő kamionon, amíg végül megérkezik a vágóhídra... Szóval, azok az emberek, akik "soha nem tennének ilyet", az adott esetben bizony nem ritkán teszik meg mégis. Százezer forintért...? Hát, igen.

Javaslok ezzel kapcsolatban egy novellát, Mark Twaintől. Igazán élvezhető M. Twain stílusa, és a novella sem hosszú. A címe: A lóvá tett város.

Viszont ennek ellenére sem mondanám, hogy előbb védeném meg a kedvenc Van Gogh képemet egy emberrel szemben. De, amint az előbb leírtam... Ki tudja...? Hogy adott esetben mit tennék? Remélem, adott esetben az embert védeném meg inkább.