Valaki ismer, olyan verseket, melyek belevérnek a növénytermesztés a szépirodalomban témakörbe?

Fazekas Mihály: A krumpli

A krumpli

Egykor nagy fellegszakadás vólt, a zabolátlan

Szél a századokon élő fákat töveikből

Döntögeté; izmos gyökerek mormolva halomnyi

Földdel moccant fel. Szomszédjokat a belecsattant

Ég ropogó tüze pukkantotta diribre-darabra,

A rohanó zápor jéggel morzsolta törekké

A lepocsékolt szép gabonát. A krumpli is úntig

Őgyelgette büdös indáját; csak letapasztá

Őtet is a zivatar, s szétmállva fedezte be halmát. -

A vad idő elment; a rémült ember utána

Sáppadtan nézett, kóldús pálcára jutását

S éhen haldokló hív társának s gyerekének

Ínségét mélyen képzelvén. Messze határról

Eljött a takaró, de fejét csóválva tovább ment.

Egy lakos, aki csupán krumplit termeszte, mivelhogy

Földje igen szűk volt, sarjadzani látja vetését,

S a cudar inda alól kenyeret vájkála fel ősszel.

Ezt látván a több lakosok, felhagytak az áldott

Búzatenyésztéssel; s inkább sóvárganak ikrás

Krumplijokon, mintsem gondoskodnának az élet

Bő termő idején szükségre való kenyerekről. -

*

Nemzetem, így jársz majd, egy náladnál szaporább

nép, Bár sikeretlen is ő, magod a földből kiszorítja. [link]

Fekete föld termi a jó búzát,

Sűrű erdő neveli a betyárt. népköltészet [link]

Felszántom a császár udvarát,

Belévetem hazám búbaját, népdal

NAGY LÁSZLÓ

ADJON AZ ISTEN

Adjon az Isten

szerencsét,

szerelmet, forró

kemencét,

üres vékámba

gabonát,

árva kezembe

parolát,

Ady: Az Idő rostájában

Kezében óriás rostával

Áll az Idő és rostál egyre,

Világokat szed és rostál ki

Vidáman és nem keseregve

S búsul csak az, akit kihullat.

S aki kihull, megérdemelte,

Az ocsut az Idő nem szánja,

Aszott nemzetek, hült világok,

Tört életek miazmás vágya

Halálra-valók s nem kár értük.

Szóljak próféták új szavával:

Nem kik mertek tagadni multat,

De kik nem magvak a Jövőnek,

Mindig azok, akik kihullnak:

Világok, népek, girhes eszmék.

Fonnyadtak s összezsugorodtak,

(Így szól az új próféta-ének)

Az Úr, az Idő áll örökké,

De elmulnak a renyhe népek

S velük együtt a tiszta Lóthok.

Óh, aszottak és be nem teltek

S óh, magam is faj-sorsom osztván,

Be igazság szerint hullunk ki

A kegyetlen óriás rostán,

Kedvét nem töltvén az Időnek.

Babits Mihály: A gazda bekeríti házát

(Új barbár század jövetelére)

Léckatonáim sorban állnak már, pici

földem a földből kikerítve, könnyű szál

dzsidások módján állnak őrt,

A nagy titok (1808) Kazinczy

Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,

Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.

Toldi:

Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga

Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;

Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,

Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan.

Himnusz:

Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,

Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél.