Mi a véleményetek alábbi versikéimről?

Mit mondjak

- Pár. Beszéd. –

- Mit mondjak?- kérded.

Csak ámulom a térded…

- Gondolom mondhatnád,

Szavakon szép rózsa;

Hogy tövisvirradóra,

Vetkezi sok szirmát.

- Mit mondjak?- kérded.

Magam adom érted…

- Gondolom mondhatnád,

Magzatfolyó mélye;

Hogy só-hullám csekélye,

Sodorja a mirhát.

- Mit mondjak?- kérded.

Döngetem a vérted…

- Gondolom mondhatnád,

Szoborkodó hősnő;

Hogy megveted a költőt,

Ki firkálja az irhát.

- Mit mondjak?- kérded.

Megfejtem a léted…

- Gondolom mondhatnád,

Karácsonyi bárány;

Hogy megveted húsvéti

Ordasodnak kínját.

- Mit mondjak?- kérded.

Mondókámat érted…

- Gondolom mondhatnád,

Szenvedély szeszélye;

Hogy öröklött éjjeled,

Vak napomtól félted.

- Mit mondjak?- kérded.

Csak bámulom a térded…

- Gondolom mondhatnád,

Hallhatatlan visszhang;

Hogy néma számon,

Szabadságod kéred.

Barát

Az ember végül maga marad.

Ahogy a kavics. Kedvére kerek.

Színe szeplőtlen. Fonákja fonnyadt.

Ahogy a kavics. Szemén szedett.

Hámlik a lágy idő az emberről.

A kavicsról foszlanak a vizek.

Ahogy a kavics. Úgy az ember.

Óborok szüretén szedett.

Száraz nedvek járják az embert.

A kavicsot szürke váladék.

Megszökik mégis. Illan az Íz.

És íz nélkül illan az Egy.

A kavicsból kel ki az ember.

Majd kavicsot rak. Szaporodik.

Gondja a gomba. És más bajok.

Élve erjed. Szagosodik.

Kettő lesz végül minden.

Ahogy az ember. Meg a kavics.

Zamata semminek nincsen.

A jó borok palackja hamis.

A kavics végre maga marad.

Ahogy az ember. Lapos ovális.

Bőre taszít. Húsa tapad.

Ahogy az ember. Válik és ragad.

Oh, hajh!

Keleti-karcsú harcosnak kéne lenni,

varázsolni hosszú, egyenes karddal;

szép asszonyokat okítani dallal,

és a köldökükből egrest kéne enni!

Ó, mennyi adót félre lehetne tenni,

ártatlanokat vádolni haraggal;

s a komisz mandarinfőket kalappal,

a Sárkány trónja elé lehetne vetni!

Délidőben nyugdíjba szabadna menni,

ősöket dajkálni lusta haranggal;

tussal rótt tájon -szorgalmas paraszttal-,

mennyei földbirtokot szabadna venni!

Taoista elixírt kellene szedni,

bölcseknek hódolni hamis arannyal;

kornyikálni sok szerelmes varanggyal,

s halhatatlan életet kellene csenni!

Akkor elmémet fényesre tudnám fenni,

birokra kelnék a jáde szavakkal;

diadalt nyernék dús, örök javakkal,

s a szükségesről végre megtudnám: mennyi.

élet

örömmel tölt el mások fiatalsága, ebből értenem illik már öregszem.

átlelkesít a testek takarossága; szívem szutykában csökkenve növekszem.

elnyűttem végre a’ zaput a’ zanyut: a halál hordjon családi viseletet!

addig tököltem uram-teremtőm, hogy lassacskán préselnem kő’ a vizeletet!

maholnap kedélyes leszek, rossz tata, kinek postán utalják az élvezetet;

'miben' túlburjánzik az éhes prosztata, ki nem kap csak gyönyörű ígéretet.

muszáj elszeretnem magam.. bárkitől, rámenősen tenni-venni kis agyamat;

nincs ahhoz fogható boldogság, mikor velem töltöm tele hitvesi ágyamat!

középkorúnak gondolnak barátaim, pedig nincs se címerem, se birtokom.

kopott malíciámra sincs mentségem egyéb, mint tréfátlan humorom, brit okom.

kék szemű macskából, cirmos papagájból verbuválom polgári kíséretem:

kedvemre szolgál a halál tusája. s hogy szellemem lesz saját kísértetem!