Ha olvasol verset, 1 nap hányat olvasol el? Én van hogy legalább 1 tucattal, megnyugtatja az agyam.

Nem mindennap olvasok verset, de amikor igen, akkor nagyjából háromféleképpen.

1. Jóleső aktualitással eszembe jut egy hangulatomhoz nagyon illő, már régről jól ismert vers, és csak azt az egyet olvasom el, akár többször is. Vagy egykori versmondóként kívülről idézem fel magamnak. Ilyenkor arra az egy versre hangolódva, nem olvasok másikat, hogy zavartalanul velem maradhasson az élménye.

2. A korábbi életszakaszaimban rám különösen nagy hatással lévő jelentő egy-egy költő verseiből a régi válogatott kedvenceimet olvasom el újra, akár többször is.

3. Egy-egy tematikus versválogatást, vagy egy számomra ismeretlen költő verseit szinte gyorsolvasással, nagy számban futom át. Eközben meg-megtorpanva elidőzök néhány olyan versnél, ami ezenmód is fel tudta kelteni az érdeklődésemet.

A Kányádi Sándornak tulajdonított mondás szerint:

"A vers az, amit mondani kell."

(Én úgy emlékszem, hogy a saját adomázása szerint, ezt ő is egy kisfiútól vette át.)

... aki pedig a verset mondja, az a versmondó. 😉

Ez nálam onnan indult, hogy már kamaszkoromban közelebb kerültem a versekhez, mint a kortársaim többsége. A tantervi kötelező verseket is mindig előre, kedvtelve olvasgattam. Az irodalomtanáraim bátorítására pedig elhittem, hogy érdemes verset mondanom. Így aztán az iskoláimban, majd felnőttként is, amikor megtiszteltek az ebbéli bizalommal, bármely rendezvényen, illetve a versmondó versenyeken is, lelkes amatőrként mindig szívesen mondtam verset.

Én így voltam egykor versmondó.