Művészként boldogulhatok úgy, ha nem szeretek kiállítani, művészeti vásárokon megjelenni, fotózkodni stb.?

Oké, én nem fejtelek meg, pont látom, hogy semmi extra nincs, hacsak az embert mint olyat nem vesszük extra valaminek. Tekerjünk egy nagyot a küldetésen!

Felvázolnék egy rosszabb küldetést: Feleszmélsz egy világban, amit gyűlölsz, amennyire csak életet gyűlölni lehet. Minden okod megvan erre. Hosszú évek teltek el illékony fiatalságodból azzal, hogy emberhez méltatlan módon gyárts tökéletesen szükségtelen kimutatásokat egy frusztrálóan nyitott box office random munkatársaként, és most ordít benned valami, hogy elég.

Szeretném azt mondani, hogy ez a kiadásod kisebb művész, mint te most, de ez egyszerűen nem igaz. Te Te vagy, bárki bármit fantáziál. Te Te lennél egy tök másmilyen életben is. De akkor mégis mi történik?

Feleszmélésed pillanataiban evidencia, az összes többiben felháborodottság, ez van. Az emberi felfogás pont eggyel mögötte jár.

Röhögve megugranál mindent, amitől épp most félsz. Az egyetlen probléma a félelem maga. Megoldást vársz? Nincs olyan megoldás, amit valaki elmondhat neked. Te vagy az egyetlen, aki átlátja, mi van most itt és most veled. Az egyetlen hint, hogy fohászkodhatsz a mindenek felettihez, és nem is olyan elveszett hint, amilyennek kipróbálatlanul tűnhet. De az ember valós útja csomószor nem ilyen.

Hallgass Önmagadra! Úgy értem: hallgass arra a hangodra, ami a legüresebb belső csöndedből talál vissza hozzád akkor, amikor hajlandó vagy akármeddig megállni, és csendben maradni belül (függetlenül attól, hogy a belső csend roppant illékony adottság legtöbbünknek, legalábbis eleinte). Tölts minőségi időt önmagaddal, engedd, hogy a belső valóságod gyötörjön, majd felszabadítson! Hathatós, ésszerű közreműködéseddel, természetesen.

Egy-egy kegyelmi pillanatban hajlamos megérkezni a válasz. Hagyd, és kész! Nincs értelme akarni, az akarat drámai, a válasz nagyon mélyen emberi.

Kell egy jó mentor, aki adott helyzeteket kezeli és nem kell sokat időznöd adott helyeken.

No para, sok alkotó introvertált személyiség és ezzel nincsen semmi gond csak helyén kell kezelni, meg kell tanulni vele együtt élni és úgy beépíteni az életedbe, hogy ne akadályozzon vagy helyzetekre megoldást/más opciót találni.

Kérdés az: mi a célod? Ki a célközönség? Milyen a portékád s kínálatod?

Jómagam simán lepattanok a nagy nyüzsgésből vagy elvonulok külön 1-2 emberrel, akivel megtalálom a közös hangot.

Manapság ott az online tér is, ki lehet bontakozni azon az úton is. Félévente 1 "közönségtalálkozó" belefér.

Pl írók se turnézgatnak.

Gondold át önmagadat és formáld annak megfelelően a dolgokat.

Az extrovertált vagy/és nagyszájúak egy része "önbizalom hiányaként" kezelik a helyzeted, szokj hozzájuk is.

Amikor elmondom valakinek, hogy intro vagyok és a kisebb társaságot díjazom, sok téves elképzelést aggatnak rám is, amikor pedig találkozunk egy kiegyensúlyozott jól kommunikáló, egészséges önbizalimmal szembesülnek. Sokan személyesen extrovertáltnak gondolnak, pedig nem, csak a tárgyra térek és elmondom terveim, ötleteim.

Ez a kisugárzás, megjelenés pedig vonzza a szemeket, amit nem szeretek, mindegy hol vagyok.

Az introvertáltakat leszívják ezek a dolgok.

Nekem a legkedvesebb családtagommal való 4 órás beszélgetés is leszívja energiáimat. Hiába szeretem, imádom mamámat.

Semmi köze az önbizalomhoz ennek a témának. Csak egyedül töltődünk fel és élvezzük az alkotás örömét.

A tömegiszony/ember"undor" mögött más dolgok is meghúzódhatnak.

Pl részemről a szenzoros érzékenység és társai.

Az NT-k (neurotipikus) emberkék még inkább nehezen értenek meg.

De nem velük kell foglalkozni, hanem az alkotással, célközönséggel és akik számítanak neked.

Mindemellett bármilyen szereplési forma (arccal, vagy nélküle, névvel vagy álnévvel) magával hozza a vegyes közönséget. Lélekben fel kell készülni erre.

Mindegy, hogy magad vagy asszisztens vagy mentor intézi a dolgokat.

A szociális fóbiát te magad állítod vagy diagnosztizált?

Sokáig én is azt hittem magamról, de több kisebb dolog, fura vagy nem megszokott dolgaim, viselkedésem nyomában voltam, végül szembesültem 2 ténnyel: AD(H)D + ASD.