Írtam egy verset "Magyar lelkem" címmel, minősítenétek kérlek?
Amolyan bemutatkozó versnek szántam és egyben társadalmi görbetükörnek is. Még nem tökéletes, van rajta csiszolni váló. Észrevételekre lenne szükségem. Meglehetősen hosszúra sikerült pár órás munkám eredménye:
MAGYAR LELKEM
Senkikből csinál valakiket.
Meghámozza csúf lelküket.
Megteremti az új világát.
Eljátssza a mező virágát.
Eszköztárat teremt a rétre
és újra szól a néphez végre.
Fényes szóval elvakított.
s érzésekkel tanított.
Megmutatja a régi trükköt,
így tart eléd görbe tükröt.
Testet teremt lelkének,
s ezek után nem félek.
S szólt hozzám bíztatva,
hogy ez is le volt íratva,
de mivel hogy elvesztették
most ezt is elrendelték.
idő van. Most vagy soha?
Ne legyél már ostoba.
Amit írtam leírtam
a világba most behívtam.
Szólhat hozzád bárkiből
és okíthat bármiről.
Úgy hívod, ahogy akarod,
de szádra ne tégy lakatot.
Most apa ír a kisszobában,
üldögél ott egymagában,
de a végén bizony kiderül,
hogy sosem volt ő egyedül.
Ez üldögélt ott elhagyatva,
s szíve törve száz darabra,
mert új élet ált előtte,
de lelke ezt nem sejtette.
Hogy is sejthette volna,
hisz nem ez volt megírva,
Térdre rogyva megértette,
hogy őt Isten érintette.
Most szólt neki az ő Ura,
hogy nem véletlen tragikuma:
„Gyümölcsfának fáj a metszés
így lesz ő is új teremtés.
Írd meg lelked versszakokban,
de ne gondolkodj hónapokban.
Te is kaptál egy talentumot,
erre építs fundamentumot.
Mert ezt az érmét mélyre ástad,
de most borítsunk erre fátylat.
Fájdalmas ahogyan előszetted,
de érte lelked megerőltetted. „
Így kezdődik el ez az írás,
de előtörténet ez, s nem sírás.
,,De mivégre van ez a tehetség?
S vele a gúnyolódó terhesség?”
Ezt kérdeztem meg az Úrtól,
mert viszolygok minden újtól.
S választ vártam, hogy érkezzen
és lelkem végre fellélegezzen
Kisvártatva jött a válasz:
„Ez a jele az indulásnak:
Minden kezdet nehéz,
irigykedve lenéz.
Az irigy ember gúnyolódik,
tehetségesen csúfolódik,
de nem ostoba, aki hallgat.
Bizony még ilyenek is vannak.”
Írni kezdtem, ahogy Ő kérte:
Lelkemet a sorokba vésve.
Mert az sosem volt egyszerű,
inkább bonyolult jellegű:
Elvált apa, külön élő,
történetét elbeszélő.
Amolyan bolond próféta,
ennyi lenne dióhéjba.
Gyermekként felnőttem,
felnőttként vergődtem,
fetrengtem bódultan,
ahogy ált módunkban.
Barátaim a haverok,
kik maszekok és balekok.
Ők választott család voltak,
de bálványoknak hódoltak.
Majd bő tíz évvel ezelőtt
ismertem meg a nagy ,,ő”-t.
Az Úr adott olyan indulatot,
amit Ozeásba is juttatott.
Kispróféta volt ez, az első
S mint olyan, így tisztelendő.
Paráznába szerettem bele,
és megvolt annak is mindene.
Fogant egyszer fiút szülve,
lelkem a lelkéhez fűzve.
,,Bizonytalan” a fiam neve
csak úgy, mint neve eredete.
Kedvelt, szeretett, egyesítő,
és létezése nemesítő.
Majd az asszony szült egy leányt,
Isten látja kicsit trehányt.
,,Datolyapálma” így hívják,
s most az osztrákok tanítják.
Mit tagadjam? Elváltunk,
nincs is rá jó mentsvárunk.
De bódultan éltem velük,
így vétkeztem én ellenük.
Keresetem elfüstöltem,
de ez ellen én küzdöttem.
Korház, pszicho és gyűlés
Nem is volt nagy fényűzés.
Próbálkoztam, bódultam,
s egy rehabon gyógyultam.
De addig sok év elment,
remélem ez elrettent.
Pedig megvolt mindenem,
ez legyen most intelem.
Pusztító veszekedés,
rendőri intézkedés.
Élményem, s halál közel:
Szégyen ami átölel.
Nincs kiút, egy út van:
Megtértem a Jézusban.
Utolsó kapaszkodó,
az édes kapaszkodó.
S mint aki erőt kapott,
nem voltam már halott.
Mert nélküle ki vagyok?
Megvertek a viharok.
Krisztus illette lelkem,
ezzel mentve meg engem.
Élő vagyok és nem holt,
Dicsőség és nem szennyfolt.
Minden szívdobbanásom,
akár nyomortanyákon,
az Úr érdeme ezek,
áldott kegyelmes kezek.
De az asszony már elment,
férfié majd nőé lett.
Volt annyira liberális,
de áldás szálljon rá is!
Megértem őt, nem hiba.
S nem lesz ebből galiba.
Talán jó is, hogy így lett,
egy felmentő ítélet.
Ő tudja ott Tirolban,
de inkább, mint birokban.
A kicsik hiányoznak,
németül kiáltoznak.
De jól érzik magukat,
hiányoznak apunak.
Néha eljönnek haza,
várja őket nagymama.
Magyarország hazájuk,
magyar a családjuk.
Íme lelkem kedvesem,
jól leírtam rendesen.
ÍRTA: Belovics Krisztián és Isten ihlette
Bocs, én többek közt a ritmust hiányolom a versből, illetve azt, hogy a nyelvnek magának a szépsége megmutatkozzon.
Szerintem nagyon jó lenne, ha több Arany Jánost vagy Kosztolányit olvasnál. Nem azért, hogy őt kell utánozni, csak hogy mire képes a nyelv.
"De ismét leírom: VAN HITEM."
Senkit nem érdekel, ne mutogasd. Tedd vissza a gatyádba.
Íme, a férfi nagy és erős,
Meghódítja a kiszemelt nőt,
Aztán a faágon énekelget,
Elaltatja a csendes lelket.
Az asszony csókot ad szerelmének,
Éneket suttog a fülébe.
A férfi erre elmosolyog,
S valami lassú nótát susog.
A lankás hegyvidék sivár,
Veszélyről dalol a madár.
A hegyvidék összeomlott,
Ki takarítja el a roncsot?
Én hiszek az Istenben,
Aki nekem életét adott.
Én hiszek a hitemben,
S általa már nem szomjazom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!