Franz Schubert: Befejezetlen szimfóniájáról tudtok nekem pár mondatot mondani?

SCHUBERT: h-moll, „BEFEJEZETLEN” SZIMFÓNIA

I. Allegro moderato II. Andante con moto

Franz Schubert (1797-1828) munkássága korszakhatárt jelent a

zenetörténetben: vele kezdődik a zenei romantika. Több, mint hatszáz

dala, kamaraművei, zongoraművei, szimfóniái mind kimeríthetetlen

dallami, harmóniai és formai invencióról, pompás arányérzékről és arról a

szavakkal megmagyarázhatatlan alkotóerőről tanúskodnak, mely a

legnagyobb alkotóművészek sajátja. Minderről saját korának nem sok

fogalma volt. Művei alig-alig jelentek meg, nyilvánosan nagyon kevés

hangzott el közülük. Legértékesebb, utolsó szimfóniáit ő maga soha nem

hallhatta, csak évtizedekkel halála után mutatták be őket.

Életének sorsdöntő eseménye volt, hogy tizenegy éves korában

felvették a bécsi udvari énekkar, a „Sängerknaben" tagjai közé,

bentlakásos intézetben lakott és rendszeres, alapos zeneoktatásban

részesült. A konviktusban rendszeresen tartottak zenekari órákat,

amelyeken Haydn, Mozart, sőt Beethoven zenekari műveit is játszották.

Schubert itt tanult meg zenekarra komponálni, sőt első szimfóniáit is az

intézeti zenekar számára írta. Tanulmányai befejezése után két évig maga

is tanított ugyanebben az iskolában, majd elhagyta azt, tanított és

komponált: remek dalainak sokaságát, kamarazenét, miséket, sőt operát

is, szimfóniát azonban néhány évig nem.

Maurice Brown írja 1970-ben megjelent könyvében: „1822 őszén

csoda történt: Schubert ismét a szimfónia-írás felé fordult s ezúttal sikerült

megvalósítania az elképzelésnek és kifejezésnek azt az összhangját,

amelyért oly keservesen küzdött... ebben a h-moll szimfóniában Schubert

olyan újszerű és pompás művet komponált, amely mind a mai napig újra

meg újra felbolygatja bennünk az alkotó géniusz gyötrő rejtélyét: hogyan

képes az emberi elme ilyen muzsikát kitalálni?”

A másik, örök és mindmáig megválaszolatlan kérdés: miért nem

fejezte be, ha már az első két tétel az ihletettség ilyen magas fokán készült

el? Schubert ekkor 25 esztendős és mindössze hat évet élt még. A művet

életében soha nem hallhatta: szerzője halála után 37 évvel adták elő első

ízben, majd újabb húsz év múltán kapta az általánosan ismert

„Befejezetlen” címet. Holott: ha nem tudnánk, hogy Schubert terveiben

hagyományos négytételes szimfónia szerepelt, tökéletesen lezárt

alkotásnak éreznénk a jólismert, méltán népszerű tételpárt.

Az első tétel, amely vonósokon megszólaltatott, sejtelmes,

borongós hangulatú főtémával kezdődik, ebből nő ki a fafúvósok gyönyörű

dallama, majd a melléktéma világhíres csellószólója. A tétel további

folyamán drámai mozzanatok is következnek, majd a visszatérés után az

indító basszustéma fejezi be a tételt.

A második tétel derűsebb, mozgalmasabb, mint az Allegro

moderato

feliratú első, már csak a dúr hangnem miatt is. A tételt megnyitó és később

többször visszatérő motívum: pengetett vonósokkal kísért harmóniasor a

kürtökön és a fagottokon, idilli atmoszférát teremt és ezt a békés

hangulatot csak időnként váltja fel az ünnepélyes, „processzió-szerű” (M.

Brown) forte részlet, majd az oboa és klarinét által előadott szélesen ívelő

dallam. A kedves alaphangulaton belül váratlan zenekari kontrasztok

jellemzik ezt a tételt, mely egészében tökéletesen arányos

és gyönyörűen

lekerekítve, mennyei nyugalommal ér véget.