Milyen lett ez a versem?

FÉNYEK

Gyúltak fények a távolban.

Hívták szívme a mámorban.

Kérték a kulcsot kedvesen.

Áthatoltak így lelkemen.

Mondták hát jobb lesz egyszer majd.

De minden szépség így elhalt.

Nem adtak ők se kenyeret.

Csak hangjuk lágyan nevetett.

Szép képekkel nyugtattak.

Aztán jókat mulattak.

Látták rajtam a szenvedést.

De nem tápláltak felejtést.

Végül ők is eltűntek.

Látod a sors így büntet.

Nem maradt már semmi sem.

Nincs ki most már elvisel.

Lásd a pokol megnyílik.

Minden élőt megrémít.

Nem érzem így a testemet.

Szét szúr, megmar, eltemet.