Én csak nem értem miért tanítják nagy részt az emberábrázolást és miért akarnék jól rajzolni embert. Én úgy látom hogy a nem tökéletes arányoktól,térbeliség és tónus hiányától kellemes látvány a kész kép.
De annyira nem érdekel, hogy megtanuljam lerajzolni és eleve Nekem ahhoz még 500 óra tanulás, gyakorlás kellene.
De ez csakis az ember rajzra vonatkozik.
Azért tanítják nagyrészt az ember rajzolást, mert egyrészt kéznél van (zsiráfot nem lehet beültetni modellnek a rajziskolákban), másrészt nagyobb valószínűséggel lesz szükség rá különböző területeken, mint például a már említett zsiráfra és mert mindent jól lehet gyakorolni rajta. Amúgy kockát, drapériát, mindenféle csendéletet, tereket, épületeket, mindenféle mással is oktatnak rajzolást.
Szóval azért akarsz jól rajzolni embert, amiért minden mást is jól akarsz rajzolni, mert ha megtanulsz emberen jól rajzolni, akkor utána sokkal könnyebben tudsz bármi mást is lerajzolni, amit szeretnél.
Az, hogy mitől lesz kellemes ránézni egy képre vagy mitől lesz érdekes egy alkotás az már más kérdés. Természetesen nem csak a realisztikus arányok és tökéletes tónusozás és a térbeliség az egyetlen út. Ezt bebizonyították sokan a művészettörténet során, ezen a gondolatmeneten alakult ki rengeteg irányzat. Viszont egy dolgot fontos tudni, hogy ahhoz, hogy jól tudj elvonatkoztatni a realitástól elengedhetetlen mélyrehatóan ismerni azt. A nagy művészek, mint például Picasso vagy Matisse képesek lettek volna megfesteni teljesen valósághűen is a képeiket, minden amit máshogy festettek meg tudatos döntés eredménye, nem a véletlené. Ezért kell először megtanulni azt, ahogy van, hogy utána tudatosan tudj elvonatkoztatni. Persze ha csak hobbiból csinálod, akkor ez az egész teljesen mindegy, azt kell csinálni és úgy kell csinálni, amihez kedved van. De ha a saját örömödön kívül bármi más célod van a művészettel és éppen tanulmányrajzot készítesz, nem pedig szabad alkotást, akkor hiba az aránytalanság a portrén.
Egyedül 3Ds modellekhez lehet szükségem, mert játékot fejlesztek saját magam, úgymond hobbiból, de ha jól sikerül, akkor lehet belőle eladható játék is. Persze felbérelhetek valakit, akinek jobban megy.
Szerintem most én csak illusztrációkat tudnék jól rajzolni, ahol nem muszáj látszódjon az arc. Az is lehet hogy szörnyekről illusztrációkat, egy könyvben, amit "lapozgatnak" a játékosok, egy monster guide. Csak mert egy ilyenhez megadja azt a hangulatot, az ember elkezd gondolkozni, hogy "hú vajon én ezt a 3 fejű sárkányt le tudom győzni?".
"Viszont egy dolgot fontos tudni, hogy ahhoz, hogy jól tudj elvonatkoztatni a realitástól elengedhetetlen mélyrehatóan ismerni azt"
Ezt úgy érted hogy jól be is kellene gyakorolnom, nem csak fejből tudni?
Nem hiba, ha szándékos, és ez látszik is, mint Picasso esetében vagy rajzfilmfiguráknál. Ott van példul a Jégvarázs, hát azoknak mekkora zeme van egy igazi emberhez képest, ugye! Amúgy a hármas elég jól leírta.
Szerintem akinek probléma a portré aránya, az a teljesalakos kép arányaival sincs tisztában, mindegy, hogy van bikini vagy nincs bikini a nőn.
Ha játékot fejlesztesz, és ezekkel nem vagy tisztában, írd inkább a programot, és hagyd, hogy az általad felbérelt animátor végezze a játék vizuális részét, kezdve a concept arttal a kidolgozásig. De arra azért készülj fel, hogy mélyen a zsebedbe kell nyúlnod, kivéve, ha nagyon közeli ismerős vagy rokon az illető.
Az illusztráció egy külön szakma, és pont a háttértudás nélküli "illusztrátorok" rontják a piacot, mivel olcsón és *rul dolgoznak, pont erről a napokban került fel egy videó a youtubera. Amúgy a szörnyek rajzolásához is kell arány. Hogy magyarázzam meg, hogy értsd. Szóval ugye ott a cél, hogy mondjuk egyik szeme kisebb, a másik lába nagyobb és a hátából nől ki, de ehhez tudnod kéne, hogy normálisan hol van a medencecsont, és hol kéne lennie a lábnak. Kivéve, ha Barbapapa, mert akkor mindegy.
Tényleg nem értem. Az arány nekem nem segít, hanem egy szabály. A szabály megköti a kezemet.
Én nem úgy rajzolok, hogy "jaj milyen nagy a füle? Megnézem a képen. Merre kell húzni a vonalat? Lemásolom amit látok."
Hanem csak lerajzolom figyelve az arányokra. Ha nem lett jó, újra próbálom, újra és újra, amíg nem lesz jó.
Tisztábban vagyok az arányokkal, de végső soron nem ez a meghatározó.
Ha szép embert rajzolok akkor szépre rajzolom, ha szörnyet, akkor csúnyára, elcsúfitom, eltorzítom.
"Szerintem akinek probléma a portré aránya, az a teljesalakos kép arányaival sincs tisztában, mindegy, hogy van bikini vagy nincs bikini a nőn."
Úgy értem, hogy akkor le akarom jól rajzolni. Érted?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!