Mutatsz olyan zenéket, amik rendesen nevettetnek? Nem ilyen móka jelleggel, inkább olyan szellemesfélén.
Korosodva újrafelfedezem a zeneszerző énemet, és jókora adag önvizsgálat után arra kellett jutnom, hogy igazán nem kellene komolyan vennem a világot, miközben alakítom a témáimat vagy az akkordmeneteimet, mert eddig azok működtek igazán, amiket ebben a szellemben készítettem.
Azonnal bevillant, mennyit röhögtem jónéhány olyan feldolgozáson, ami annyiból állt, hogy kettő, de inkább kettőnél több nagyon ismert zenéből csinált egyet úgy, hogy rendesen minden jókor történt benne és sok esetben simán jobban passzolt a cserélt szakasz az előzményeihez, mint az eredeti. És elég sokszor valahogy önfeledten végigröhögtem az életemet az egészen, és leginkább arra hasonlított az érzés, mint amikor valami extrém szellemes és nagyon találó megmondást hallasz, és eltűnik a világod egy nagy röhögésben tőle. Szándékosan húzok ekkorát rajta, de tényleg bír ilyesmi lenni.
A kérdés célja az lenne, hogy minél több ilyen önfeledt kacajra sarkalló zenével meg tudjak ismerkedni, és ezalatt azt értem, hogy teljesen mindegy, hogy nekem beüt-e vagy sem, és nyilván az ilyen több slágerből mashupolt dolgokat elég jól ismerem már, talán inkább a másképpen hódító produkciókkal ismerkedésnek nagyobb hasznát venném. Igazából persze az egészben ti vagytok a lényegesek, számotokra szeretnék a jövőben ilyen örömteli pillanatokat szerezni, amihez kicsit értenem és kicsit éreznem is kell, hogy mik azok a "piszkos trükkök", amikkel tényleg ott lehet csiklandozni az ember életöröm-központját, ahol a legjobban esik. Megnyugtatnék mindenkit, hogy nem cél profitot szerezni, összesen maga a "dolog" a cél.
Minden belinkelt zenét és természetesen minden jó szívvel ideírt gondolatot nagy örömmel fogadok, és előre is köszönöm, hogy velem vagy.
Kedves 6., az 5-ös vagyok.
Ez már valami, és tényleg nemcsak nevetséges, hanem padlót fogtam a röhögéstől.
Holy, Holy Uram! Köszönjük ezt a bölcsességet, meg magát az embert, akiről szó van benne! A nevét le sem merem írni, de csak azért, mert félek, hogy elhányom magam. Holy, Holy! 🧗♂️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!