Mit gondoltok erről a vers/idézet/monológról?

Gondolkoztam, hogy kéne verset meg hasonlókat írni. Ez az első "alkotásom".

„Az emberek bíráskodnak fölöttem,

bíráskodnak de hisz nem is ismernek.

Nem ismernek és ítélkeznek.

Elítélik tetteimet, de a céljaimmal már nem tőrödnek.

Nem tőrödnek velem, nem tőrödnek senkivel

De ugyan mit várunk el olyanoktól, akik csak önzés világát ismerik.

Ismerés, felismerés, vajon fel fogják ismerni az emberek,

hogy nem csak ők vannak a világon,

nem csak az számít, amit a többség mond és akar.

Mert ha így lenne, akkor egyedül maradnánk,

egyedül maradnánk, egy világban ahol mindenkit csak egy dolog érdekel.

Az érdek, érdekemben állsz míg lájkolod a posztjaim, mondja a celeb,

érdekemben állsz, míg olcsón dolgozol, mondja a főnök,

érdekemben állsz, míg ki tudom használni a jó hiszemüségedett.

Hogy mégis ki mondja ezt? Az, aki úgy gondolja feljebb való nálad,

aki inkább beléd rúgna, ha földön feküdné, gondolván

így majd jobb fényt mutat, az elnyomok szemében, hogy erre is képes.

De valójában az elnyomás helyett inkább segítenének akkor talán,

talán egy jobb világban tudnánk élni.

Egy világban ahol a szeretett, megbocsájtás és segítség nyújtásával

boldogan megismerhetnénk egymást, megértve a másik baját, célját, nézőpontját.

Megismernék az én jellememet is, múltamat s jövőmnek álmait.

De ha ezek az emberek megismernének,

akkor lehet, én szégyellném el magam,

hogy mégis kivel hozott össze a sors.

De még mindig nem ismernek.”