"talán a borongós idő teszi" 0.2 mi a véleményetek erről az érzelmi viharomról?

"Te"

ezek csak egymásra dobált. semmitmondó szavak

mit a külvilágnak dalol ez a gyáva hazug ajak

mert ha lenne egyszer bátorsága igazakat szólni,

az összetörne minden kevést mit érdemes még óvni...

olyan ostoba a szív,a hit,az a fellángoló lélek,

hogy fátyolként vonja körbe a rég látható véget

hol az igazság a fájdalommal állnak együtt nevetve

hol minden ami szép volt el lesz majd feledve...

az én hibám is biztos,hogy nem vettelek észre

mikor szótlanul álltál ott, az ablakon kinézve

tekinteted akkor mintha messze járt már volna

olyan vak és hülye voltam...de Te szólhattál volna...

most, mikor itt ülök egyedül az üres szobában

most, mikor elpusztulok a rémisztő magányban

most,mikor látom hogy mással vagy már boldog

most már belátom, talán ez volt az én sorsom...

ha rád gondolok, sokszor bevillan egy bizonyos pillanat

langyos nyári reggel van,én állok ott a fa alatt

morcosan bámulom a kisbolt ajtaját min az előbb kiléptem

Te úgy jössz szembe velem mint a legszebb igézet

mosolyogsz,a szívem úgy ver mint még azelőtt soha

nem is nagyon hallok,talán azt mondtad hogy szia?!

motyogok, s próbálnék értelmes képet vágni

ekkor villant belém hogy csak Őt akarom látni...

mennyi boldog pillanat,s lehetett volna még...

de nem vigyáztam ránk,látod ez lett a vég

de azért a sors kegyes mert Te újra boldog vagy

tartson Neked örökké, drága Tímea!