Valaki tud megbízható könyvkiadót, akik első könyvet is kiadnak?
Vannak ilyen kiadók, de úgy érzem arra vagy kíváncsi, ki adná ki a te írásod.
Könyvet - ha hivatalosan is könyvként szeretnéd - két módon tudsz kiadni.
Egyik, hogy keresel egy (több) kiadót, vagy pályázatot, ahová illik az írásod. Nyilván nem egy szépirodalmi kiadót kell megkeresni egy young adult regénnyel. Beküldöd a műved, legalábbis egy részét, valamint egy kivonatot, és reménykedsz, hogy felkeltetted az érdeklődésüket. Ha így van, akkor onnan még sok munkátok lesz benne, mire kiadásra kerül. Persze nem egy, hanem minél több helyre érdemes elküldeni, bár ismeretlen első könyvesként mindenképp kicsi az esélyed.
A másik lehetőség a magánkiadás. Vagy te magad nekiállsz és megszervezed az egészet, szerkesztéstől, korrektúrán, tördelésen át a nyomdai munkáig meg terjesztést és marketinget. Ehhez nem árt idő, hozzáértés és kapcsolatok.
Vagy keresel egy ezzel foglalkozó "kiadót", amely - nem ingyen - kínál neked ilyen szolgáltatásokat.
Jellemzően mindkét magánkiadás esetén a terjesztésen és marketingen vérzik el a dolog. A végén ott állsz majd x db kinyomott könyvvel, amit leginkább a barátok, ismerősök közt tudsz eladni, elajándékozni.
Keveseknek sikerül saját készítésben sikeresen kiadni könyvet. Főleg azoknak, akik már valamennyire ismertek, népszerűek, legalább online írásaik alapján. Vagy már adták ki pár könyvüket és úgy tértek át magánkiadásra.
Szia! Álomgyár és NewLine kiadó,ha magánban gondolkoznál.Több ismerősöm is adatott ki náluk elsős könyveket,és bár az tény,hogy elég komoly összegekbe került,a mai napig látom az Alexandrában,Libriben,netes oldalakon a regényeiket.Megkérik az árát,arra mindenképp számíts,de legalább megbízhatóak.
Ha pedig a hagyományos kiadáson gondolkodsz,akkor szerintem jó lehetőség az Aranymosás,Bekezdés pályázata,plusz a Könyvmolyképző Kiadó.:)
Az undergroundnál egy teljes körű csomag 40 ezer körül van, print on demand ként.
De van egy Nemere István által segített csomagjuk is.
Meg vannak még más ajánlataik is, jó sok segítséggel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!