Petőfi tényleg részegen írta?

Petőfi tényleg részegen írta az: ,,Ivás közben" című versét?

Hányadik már a pohár?... csak

Ötödik?

Teremt’ ugyse! becsülettel

Működik.

Máskor megfe-felelek kétannyinak:

S lábaim most már öttől is inganak.

Ing a lábam, a nyelvem meg

Elakad –

Torkom a therpomyléi

Szorulat,

Ledionas a bor, mely lecsepege,

Gondolatim Sex... Rex... Xerxes serege.

Sehogy sem t’om kifejezni

Magamat –

Azt hiszitek, hogy talán a

Bor miatt?

Ne higyétek, édes atyámfiai,

Nekem a bor nem szokott megártani.

Nekem a bor hogymikép is

Ártana?

Hát hiába voltam volna

Katona?

Úgy biz, aki fölmarkolta, katona –

Mégpedig bakancsos voltam valaha.

Zöld hajtókás, sárga pitykés

Közlegény...

Egész a közlegénységig

Fölvivém!

Jó: bakancsom hogy hamar lerúghatám;

Még idővel degradáltak volna tán.

Tyű, látjátok, ott az könnyen

Megesik,

Mert a katonai pálya

Fene sik;

Legkivált az olyfélének, mint magam,

Kinek kissé akaratos feje van.

Útmutatást nekem ne is

Adjatok,

Szent Dávid hárfájára sem

Hallgatok!

Orrnál fogva senki engem nem cibál, –

Azt cselekszem, ami tetszik... tudja Pál,

Mit kaszál.

... Eh, de én itt egyre-másra,

Mint malom,

Csak darálok, csak darálok,

S szomjazom.

Adjatok bort! a malom jól nem megyen:

Hogyha nincs nedv, ami hajtsa, bőviben.

Hadd igyam hát! hogy forogjon

Kerekem –

Meg sem állok, csak a kancsó-

Feneken.

Bárha mindjárt – amint Falstaff szólana –

Bárha, mondom, egy mérföldig tartana.

Hol is hagytam?... tudj’ a gólya...

Úgy igaz!

A malom volt az utósó...

Vagy nem az?

Mit is mondtam a malomról... én bizon

Hogyha présbe csavarítnak sem tudom.

Annyi szent: a szemem héja

Oly nehez,

Mint malomkő... tán az álom

Környekez.

Elég is ma a tivornya, ágyba hát!

Álmadozzuk folytatását... jó’jszakát!

(Debrecen, 1844. január–február.)