A történelembeli ismertebb diktátorok fénykorukban tudták magukban hogy rosszat csinálnak, negatív a néppel szemben az ami történik, vagy magukkal szemben is inkább hazudoztak, áltatták magukat?

Nem kellett áltatniuk magukat. Ők abban a hitben éltek, hogy amit tesznek az valami jót, magasztosabb célt szolgál. Hogy egyes emberek közben szenvednek az járulékos kár.

Vagy a másik lehetőség hogy különbnek gondolják magukat másoknál. Így az ő élvezete mások rovására miért keltene bűntudatot? Számára ez a normális.

Az erkölcs, a moralitás nem egy statikus dolog, társadalmanként, koronként, emberenként változik. Ha valami miatt te lelkiismeretfurdalást érzel, az annyit jelent hogy a te értékrendedbe az adott dolog nem fér bele. Másnak ettől még beleférhet. A szélsőséges esetek pedig gyakorlatilag csak attól számítanak szélsőségesnek, mert a nagy többség számára már erkölcsileg elfogadhatatlan a dolog, nem pedig azért mert mindenki számára bűntudattal kéne járjon.

Nyilván akad, aki tisztában van a saját gonoszságával, és csakazértis... mondjuk, bosszúból, mert ifjúkorában meggyűlölte azokat, akiknek árt.

De a legtöbben teljesen meg van győződve az igazukról, egészen át vannak szellemülve a saját nézeteikkel. Tulajdonképpen az ember egy olyan lény, akinek a saját szemszögéből nézve mindig igaza van.

Az egyik opció: Van, hogy az emberek pszichopatákat juttatnak hatalomra, akikről pedig köztudott, hogy nem éreznek bűntudatot, sajnálatot vagy megbánást, hiszen ők a saját meglátásuk szerint Istenek, azt csinálnak amit akarnak.

A másik opció: A hatalom nagyon sűrűn megrontja, eltorzítja az ember személyiségét és gondolkodásmódját.

Közülük sokan a "szükséges rossznak" tekintették a gonosztetteiket. Volt aki úgy gondolta, hogy saját kezét kell kell bemocskolnia egy radikális húzással, persze mindezt a "közjó érdekében".

Buta diktátor nincs, mert hamar megbukik. Az okos ember pontosan tudja mit tesz, és oka van erre. Itt egyszerűen arról van szó, hogy emberek - eltérő szemlélettel - kitűznek egy célt és megpróbálják megvalósítani. A diktátor célja a minél nagyobb hatalom, azt is tudja, ez elvehető tőle, ezért végzi ki ellenfeleit. Diktátor is sokféle van, és a körülmények (tapasztalatok) is változtatják szemléletét.

A chilei diktátor például kezdetbe rendkívül kegyetlen volt, helyzete stabilizálása után "nagy országot" akart (ugye nagy országnak az uralkodója is nagy), és bár sajátos eszközökkel, komoly fejlődést vitt végbe az országában. A szíriai pont fordítva, kezdetben nem is lehetett annak nevezni (ő ugye megörökölte a posztját), aztán belejött, a polgárháború kitörése óta pedig minden önkontrollját elvesztette. Jelenleg nálunk is egy sajátos eset valósul meg, összesen egyben közösek: a legfőbb cél a hatalom megerősítése minden lehetséges eszközzel. És a lehetséges eszközök koronként és helyenként nagyon nem egyformák.

Minden karizmatikus vezető kicsit diktátor is egyben.

Demokráciában is megvannak azok a módszerek, amik a diktatúra jellemzői és alkalmazzák is őket, hogy milyen gyakorisággal, az vitás és az is, mennyire nyilvánosan.

Nixon is habozás nélkül törvénytelenségeket tett az állam érdekében és azt hitte, neki szabad, mert ő az elnök, akit nem a szándékai, hanem az eredményei minősítenek, csak lebukott, de sokáig nem is értette, milyen bűn terheli, csak egy riport vitasorozat közben döbbent rá, mert politikus múltja, amiben kiváló volt, már annyira átformálta, hogy elszaladt vele a ló.

Ha nem derítik ki róla a Watergate botrányt, akkor ma jó elnökként emlékeznénk rá, a nagy demokraták egyikére.