Mit tettetek volna a helyemben? (egy romával kapcsolatos kérdés)

szerintem ne rágódj ezen.

annyian mennek oda kéregetni az emberhez, hogy a fizetésed el lehetne osztani egy nap alatt. lehet hogy a kislánynak kellett volna ennivalóra, de az is, hogy csak az anyuka küldte oda ezzel a szöveggel, és piára kellett volna

én egyszer állomáson voltam szemtaníúja, amint egy nő kajára kéregetett. egy pasi megsajnálta, vett neki egy hatalmas szendvicset, mire a nő eldobta, és elkezdett vele üvölteni, hogy neki pénz kell nem kaja, majd ő vesz... nagyon összekaptak. azóta én nem adok utcán senkinek

ha utazok és pénzt kér: sajna nincs nálam pénz, bérletem van

szupermarketekben meg azt szoktam mondani, hogy csak kártya van nálam.... inkább valamilyen szervezeten keresztül utalom a pénzt

Jól tettes hogy nem adtál neki

Végül az összes purdé tőled kunyerált volna

Még a 90-es évek elején jelentek meg hirtelen a cigány gyerekek Budapest utcáin koldulva, főleg Erdélyből jöttek, néhányan meg a Regátból is. Én 18 éves voltam akkor, és kíváncsi voltam rájuk, hogy milyenek. Azért érdekeltek, mert gyerekkoromban sokat tanultam cigányul könyvből, meg olvastam a meséiket is, és gondoltam, most akkor itt az alkalom, hogy megnézzem, milyen is ez a valóságban. At is érdekelt, hogy igazi természeti népről van-e szó, vagy egyszerűen csak szegényemberekről.

Én is még majdnem kamasz voltam akkoriban, szóval akikkel elkezdtem beszélgetni, azok inkább ilyen kisebbféle utcagyerekek voltak, főleg lányok, velük jó tapasztalataim voltak: megértették a cigány nyelvet, amivel beszéltem hozzájuk, hálásak voltak a kenyérdarabokért is, nemcsak a pénz kellett nekik, sőt pénz nélkül is szívesen beszélgettek (számolni tanítottak cigáynul, meg általában is a nyelvükre). Azt nem tudom, mi volt a családi hátterükben, de mindenseetre erőszakosak nem voltak, életvidámnak tűntek. Nem mind tudtak magyarul (a regátiak általában nem, sőt az erdélyi cigány kisgyerekek sem mindig), de a cigány nyelvvel elég jól elboldogultam mindenütt, szóval nem volt baj a kommunikációval.

Aztán később az életemben is volt dolgom cigány utcagyerekekkel, azt kell hogy mondjam, hogy mindegyik teljesen más, ugyanúgy, mint nálunk. Sőt olyan is volt, hog egy (magyar nyelvű) cigány testvérpár egyik tagja hihetetlenül agresszív volt, azt kerülni kellett, néha még direkt elijeszteni is, szerintem az elég veszélyes gyerek volt, viszont UGYANANNAK a testvérpárnak a másik tagja meg nagyon barátságos volt, és öröm volt vele beszélni.

A hajléktalanokkal sem volt semmi bajom eddig, meg kell érezni a kisugárzásukat, az agresszívat elkerülni, ők is mind különfélék, igazából nem is sok közös van bennük, kissé mindegyiknek más az élettörténete is, az meg, hogy a kinek mi van a belsejében, az meg aztán végképp olyan változatos lehet, mint nálunk. Általában jó emlékeim vannak Róluk.

Számomra a cigányokkal általában elég jó dolog beszélni, mert szinte mindig tudnak mondani érdekes dolgokat (saját nyelvük, néha meséik és dalaik is vannak, sajnos még sosem sikerült felvennem szalagra, más az életük is, családjuk szerkezete stb.). Itt is érzékelni kell, ki milyen belülről, mert ugyanúgy sokfélék, mint mi, szóval a veszélyes helyzeteket lehetőleg előre érzékelni kell. Nekem nincs jó emberismeretem, pedig az kellene, mindenesetre nem volt még bajom. Most már ismerem nagyjából a környéken élő hajléktalanokat, és az errefelé járó kolduló cigányokat is, és kialakult, kitől kell óvakodni, kitől nem, kivel hogy lehet beszélni. Igazából itt nincsenek rossz emlékeim, van egyetlen konkrét nő, aki teljesen beszámíthatatlan (részeg, agresszív, talán beteg is).

Sajnos egy csomó régi ismerős vándorló cigány újabban eltűnt, velük nem tudom, mi lett.

A múltkor szivárványt láttam Budapesten, pont a jó időpontban voltam az utcán. Pont arra járt egy efféle kumpánia, szóval olyan Romániából jött cigánycsapat, nők voltak, nem voltak ismerősek, de barátságosak voltak, nekik mutattam meg, az összes színt elősoroltattam velük, (lólo, galbeno, zeleno, vuneto). Ők is tudtak énekeket, sajnos nem volt mivel felvegyem.

Voltam még cigány nagycsaládban is rendszeresen, nagyon jó emlékeim vannak. Itt azonban nem magam önállóan ismertem meg a családot, hanem eleve szociológus ismerős mutatott be engem nekik. Olyan ismerős, aki könyveket írt a cigányokról, szóval régről ismerte őket. Hagyományos nagycsalád volt, nem polgári, inkább sokan arcahikus, a cigány nyelvet is folyékonyan beszélték. Ott sok dolgot láttam-hallottam, énekek, nyelv, táncok, közösségi szokások, nyitott ajtók, és a rendszeresen látogató rokonság, sőt szomszédok is, itt eléggé magas szintű civilizációt tudtak felépíteni, még fehér barátnők-szomszédok is jártak hozzájuk, sőt két egyetemista is megjelent időnként szerintem ugyanazzal a céllal, mit én. Elég jó kisugárzása volt a családnak, meg a gyerekekkel is jól bántak, nemcsak testileg, hanem lelkileg is, jó kedv és hangulat uralkodott, és nem is látszott megjátszottnak az egész. Pedig alapból is elég sokan szorongtak a kis szobában, még akkor is, amikor épp nem volt látogató.

Az eredeti kérdésre válaszova: a gyerekek is nagyon különfélék. Az a sejtésem, hogy viselkedésük, kisugárzásuk, lelkiviláguk, barátságosságuk, egyszóval belsejük elsősorban a családjuk hátterétől függ, bár ideig-óráig erőszakos családban is meg tudnak maradni nyitottnak, de a legtöbb bántalmazott gyerek sajnos hamar megtörik. Ez persze már általában is gond Magyarországon, sőt a Nyugaton is, csak ott régebb óta beszélnek róla nyíltan, nálunk még eléggé tabu téma.

Ami az alkoholizmus, öngyilkosságot, meg egyéb devianciákat illeti, az minden országban megjelent, ahol beolvadó természeti népek élnek. Indiában a nemrég felfedezett vad törzsek, Szibéria és Amerika eszkimói, ausztrál bennszülöttek, és nyelvrokonaink, a tajmir félszigeti tavgi szamojédok: ezek mind kemény és kitatartó természeti népek voltak, olyan helyeken is megéltek, ahol a sivatag vagy a hó látszólag lakhatatlan körülményeket teremt, úgy ismerték a környező élővilágot meg a természetet, mint a tenyerüket. Ma meg? Öngyilkosság, alkohol. Szent Lőrinc szigetén alkoholbehozatali tilalmat kellett bevezetni az eszkimó lakosság alkoholizmusa miatt, a fiatalkori öngyilkosság pedig olyan járványszerű méreteket öltött, ami még nálunk is elképzelhetlen. Az ausztrál benszülöttek helyzete is hasonló volt.

Pedig azelőtt ezek a dicső vadnépek azt sem tudták, mi az alkohol, szerintem elő sem tudták volna miből állítani.

Szóval szerintem itt nem élhetetlen kultúrákról van szó, hanem arról, hogy a régi életük okafogyottá vált, és nem alakult ki új kerete az élet értelmének. Azt hiszem, ezt hívják a szociológusok ,,anómiának''.

[link]

Szóval ez a jelenség valami törvényszerűség lehet, ami minden beolvadó természeti népnél megjelenik, kivéve talán a Szentinel-szigetieknél, az (egyetlen?) olyan természeti népnél, akik még nincsenek felfedezve (csak légifelvételekről)

[link]

a nemrég felfedezett indiai vad törzsek mára nyomorra és betegégre jutottak, de az érintetlen Szentinel-szigetiek, egészségesnek és virulónak tűnnek a légifelvételek alapján.