SOS! Írnátok nekem finn mitológiai történeteket?

Ámbár a finnek már a XIII. sz. óta keresztények, népdalaikban és meséikben maiglan számos nyoma maradt régibb vallásuknak, s ennek alakjai sokszor épp oly érdekesek és költőiek, mint a görög Olimpus istenei. A régi finnek s a velük rokon ugor népek azt hitték, hogy a természetnek minden tárgyában istenek vagy szellemek laknak, de valamennyi közt a leghatalmasabb az ég istene. Az egyes isteneknek részint jó, részint rossz sajátságokat és tetteket tulajdonítottak, de mitikus története kevés istennek volt. Némely istenekből azonban hősök lettek, s ezekről nagyszerü vállalatokat és csodatetteket beszéltek a nép énekesei. Ezekből a népénekekből lett a nagy finn hősköltemény, a Kalevala (l. o.) éppen ugy, mint a görög énekekből az Ilias és Odyssea. De a Kalevalát csak nemrég jegyezték fel irásban (nyomtatásban 1835. adta ki először Lönnrot Illés). Azért bizonyos, hogy ezek az énekek már nagyon elváltoztak és megfogytak, mert a finnek már régóta keresztények és legtöbb helyen véteknek tartják a pogány istenekről énekelni. Az ég istenét Ukkó-nak, azaz öregnek nevezték, mint mi is mondjuk, hogy "öreg isten". Továbbá fölső istennek, mennyei atyának, felhők urának, levegő királyának, végre ég köldökének, mert lakását az ég közepére képzelték. Ő tőle származik eső, hó, vihar, villám, mennydörgés. A villám az ő hires kardja (vagy kalapácsa). A szivárvány az ő ijja, mellyel tüzes nyilait lövi; a régi magyarok is isten nyilának tartották és nevezték a villámot. Ukkónak továbbá tüzes inge van (azaz tüzszinü felhő, amely mögött a vihar szokott rejtezni). Ünnepét tavaszi vetéskor szokták ünnepelni, s akkor tiszteletére Ukkó poharát itták és szent hegyeire ételeket és egyéb adományokat tettek ki. Felesége, Akka, azaz öreg asszony.

A Nap (Päivä), Hold (Kuu), Csillag (Tähti), Göncöl csillagzat (Otava) szintén külön istenségek. Päivä olyan viszonyban áll Väinämöinenhez, mint Helios Phoebushoz. A Nap, Hold és Csillag egykor megkérték a Suometar (az észteknél Salme) nevü bájos szüzet; a Napot és Holdat elutasítja s a szép Csillaghoz megy nőül. (Ezt a regét olvassuk az észt hőskölteménynek, a Kalevi-poegnak is 1. énekében. V. ö. Vikár B. fordítását a Budenz-albumban. A szüz alkalmasint a hajnal, s a csillag a hajnalcsillag, vagy pedig a szüz az északi fény s a csillag a sarkcsillag.)

Päivätär, a "nap leánya" piros felhőn v. tarka szivárványon, vagy sötét erdő szélén ülve csodálatos ügyességgel sző és fon. (Päivätär nem egyéb, mint a Kalevala szépen szövő Pohjaszüze, azaz a hajnal, jelzője "tarka körmü", Homérosban is "rózsaujju Eós" a hajnal neve; ezek a kifejezések ugyanabból a képzetből támadtak, mint az indiai "arany-kezü nap", azaz a hajnali napsugarak ujjaknak vannak tekintve.) Päivätär hasonlóságára aztán a holdnak, csillagnak, göncölcsillagnak is tulajdonítottak egy-egy leányt (Kuutar, Tähetär, Otavatar), s ezek arany öveket és más ékszereket osztogatnak. Otavatarhoz imádkoztak, hogy segítse visszaszerezni az ellopott jószágot, mert azt hitték, hogy a göncölcsillagzat fényes szemei látnak mindent. (A nap fia, Panu, a földi tüz istene.) A hajnal istenének Koi (azaz hajnal) vagy "Koi isten" volt a neve, az észtek Koitnak hítták. (L. a Koit és Ämmarikról szóló gyönyörü észt regét Cox-Simonyi Mitológiájában.) Három Ukkó teremtette szüzet a levegő leányainak vagy természet leányainak híttak: Luonnotaroknak; alkalmasint ezek közé tartozott vagy legalább szolgálójuk volt Ilmatar (levegő leánya). A párák és ködök királynője volt Untar vagy Terhenetär. A szél istenasszonyai Tuulentytär (szél leánya) és Etelätär vagy Suvetar (a déliszél leánya), emez volt a nyájaknak is védője.

A tenger istenének a finneknél Ahto vagy Ahti, vagy hullámok királya volt a neve. Tiszteletre méltó öregnek képzelték, füszakállal, habruhával. Különösen a halak teszik gazdagságát, s roppant nagy kincsei vannak, mióta a Sampo legnagyobb darabjai hatalmába kerültek. Felesége Vellamo, a viz kegyelmes asszonya, szintén tajtékruhában. Nagy népük is van, különösen Vellamo leányai sokszor vannak említve a Kalevalában. (A vizi istenek többnyire jóságosak az emberekhez, de vannak vizi ördögök is: Vesi-Hiisi, Turso v. Tursas, Vetehinen.) A föld istenasszonyát föld anyjának hítták. A vetések istene Pellervoinen v. Sampsa. Van továbbá egy erdők királya vagy föld gazdája: Tapio. Felesége az erdők kegyelmes asszonya: Mielikki. Tapiolában v. Metsolában laknak. Ezek segítik a vadászokat. Ő nekik is számos kiséretük van, melynek legnagyobb része női lényekből áll. Csak Nyyrikki v. Pinneys tesz kivételt, Tapio fia, «az erdei ösvények megmutatója». Ezekkel a jóságos erdei szellemekkel szemben áll Hiisi (olvasd: Híszi), az utálatos erdei ördög. Szintén gonosz erdei lény Horna vagy Vorna, a nőrabló. Csábító lidérc-féle nőalak Ajatar; neki tulajdonították a lidércnyomást is. A gonosznak általában képviselője Lempo. Más ördögféle szellemeket a kereszténységből vettek (ilyenek Paha vagy Paholainen a gonosz, és Juutas vagyis Judás), továbbá a litván-szláv népektől (Piru és Perkele). A szerelem istenasszonya Sukkamieli, az alvásé Uni, az álmoké Untamo. Munne gyógyítja a szembajokat, Lemmas istennő a sebeket, Suonetar az inak és erek gondviselője. A Sinetärek a festés, a Kankahatarok a szövés védőasszonyai. Az utasok Matka-Teppót, vagyis az uti Istvánt, (szt. István) hítták segítségül; az elrejtett kincseket Aarni ótalmazta. De minden természeti tárgynak megvan egy-egy külön Haltiája, vagyis védő szelleme, nemtője, géniusza, épp ugy mint a görög mitológiában.

Az alvilágot Mamalá-nak hítták. Ez talán előbb maan ala volt, azaz föld alja, de később rövid a-val egy szónak ejtették, igy elfeledték eredeti jelentését, a szót félreértették s azt hitték, hogy valamint a Kalevák hazája Kalevala, Päivä (a nap) háza Päivälä, Ahto birodalma Ahtola, ugy a Manala sem lehet egyéb, mint egy Mana nevü istenség birodalma, s azért a halál istenét Manának hivták. (A magyar Manó is hasonlónak látszik ehhez a Manához.) A halál istenének máskép Tuoni volt a neve, ő vezeti a holtakat a Tuonelába, a halál országába. Felesége is van: Tuonen akka v. Tuonelan emäntä, horgas-ujju, torz-állu vénasszony, ki vendégeit kigyókkal s békákkal vendégli meg. Van egy vérszomjas fiuk, továbbá leányaik, még pedig gonosz is (Loviatar), de jó is (Tuonetar); egy leányuk, Kiputyttö, betegség leánya, Kivutarral együtt a betegségek istenasszonya. A hősök, a félistenek leginkább a Kalevalában, a finnek hires népies költeményében szerepelnek.

Általános volt a finneknél s rokonaiknál a hegyek, sziklák, folyók, források, tavak tisztelete. Szent fáik is voltak, különösen szent állataik: a medve, a sas, a kacsa és kakuk, továbbá a méh. Nemcsak az isteneknek áldoztak, hanem a halottaknak s a házi szellemeknek is.