Az évek során nagyon negatív élményeket kaptam a magyar emberektől és depressziós vagyok itthon, szeretnék elmenni külföldre, mit tegyek? 23F

Legelsőként, szeretném elmondani mindenkinek, hogy senkit sem szeretnék megsérteni! Teljes mértékben tiszteletben tartom és elfogadom, ha valaki boldog itthon és szeret Magyarország tagja lenni.

Tisztelem a Hazámat, kötelességem elfogadni, hogy ide születtem, de a tény az, hogy depressziós vagyok itt és legszívesebben hamar elköltöznék innen. Olyan hamar, amilyen hamar csak lehetséges.

Borzalmasan megviselt engem a negatív magyar mentalitás, a gyűlölködés, az agresszió, a gyenge általános műveltség és a tolerancia, modern életfelfogás döbbenetes hiánya. Őszinte valóság, hogy egyenesen félek a magyar emberektől, boldogtalan vagyok itt, félek magyar emberekkel beszélgetni, külföldi állampolgárok esetében viszont sohasem probléma a beszélgetés. Jól beszélem az angol nyelvet, sosincs ezzel probléma, rengeteg külföldi barátom van (magyar nincs), hatalmas boldogság nekem velük beszélgetni. Nagyon jól megértjük egymást, tiszteljük a másikat, nagyon jó érzés, hogy ismerhetem őket.

Szomorú vagyok, hogy ki kell mondanom, de csak döbbenetesen minimális dolog köt Idehaza. Tiszteletben tartom a tényt, hogy ideszülettem, de semmiképpen nem szeretnék itt élni, mert egyáltalán nem vagyok boldog. Szeretem Európát, imádom csodálatos kontinensünket, mindenképpen ezen a földrészen szeretnék élni.

Gyűlöltek az iskolában, az általános és középsuliban is, folyamatosan bunkók voltak velem, lenéztek, nem tiszteltek, ami gyakorlatilag megadta az egyik alapot arra, hogy tisztázódjon bennem, nem vagyok idevaló. Nem voltak barátaim, haragudtak rám, kiközösitettek és mindig éreztették velem, nekik az sem lenne gond, ha soha többé nem látnának.

Volt egy nagyon élményem középiskolában, amikor a diákok körbefogtak, megvertek és nevetve azt mondták nekem: "Te nem vagy idevaló! Takarodjál el innen, el az országból is, tünj el, gyűlölünk, soha ne térj vissza!" és erre azt feleltem, "Ez egy olyan kívánság, amit igenis teljesíteni fogok! Elmegyek innen olyan helyre, ahol EMBERKÉNT kezelnek engem és nem szörnyetegek vannak körülöttem!"

Beszéltem Anyukámmal a dologról és azt mondta, tökéletesen megért engem és teljes mértékben támogat. Apa is azt mondta, menjek olyan helyre, ahol értékelnek, tisztelnek, emberként kezelnek. Testvérem pedig azt mondta, nem vagyok idevaló, máshol kell megtalálnom a boldogságot.

Jelenleg azt érzem, én tévedésből születtem ide. A Sors tévedett, nem vagyok idevaló. Egyszerűen el kell mennem innen. Olyan helyre, ahol értékelnek és nem szemétládaként kezelnek. Őszintén sajnálom, hogy le kell írnom ezeket az érzéseket, de úgy gondolom, igenis VAN okom így érezni, a nagyon negatív élmények és goromba emberek miatt.

Tudnotok kell, hogy nekem a rajz, a művészetek az életem és szeretnék kiteljesedni, megmutatni a világnak, hogy a zaklatóim súlyosan tévedtek, nem egy darab hulladék vagyok, hanem emberi lény, akinek vannak érzései és nem vagyok roncs. IGENIS élek, érzek, fontos vagyok, jogom van élni, jogom van harcolni, jogom van művésznek lenni és igenis jogom van elmenni is. Jogom van NEM elviselni a rossz dolgokat, jogom van boldognak lenni és jogom van hasznosnak lenni.

Bűntudatom van, mert tudom jól, a Himnusz és Szózat írói most nagy szomorúak lennének, hogy így érzek, de udvariasan elmagyaráznám nekik, hogy okom van így érezni és igenis szeretnék élni jogaimmal, megmutatni a világnak, hogy zaklatóim tévedtek, értékes ember vagyok és nem pedig egy hulladék. Úgy gondolom, meghallgatnák az érveim, s ha nem is tudnák elfogadni, legalább igyekeznének megérteni engem.

Csodálatos dolog, hogy a magyar kultúrában nagyon sok szép dolog van, nagyon szeretem a vár építményeket, a kellemes és szép népművészeti remekműveket, a fantasztikus ételeket, de ezek a dolgok sajnos önmagukban nem elegendőek a maradáshoz. Nem tudok, nem is szeretnék itt élni.

Mit tegyek? Hogyan tudom felkészíteni magam a külföldi életre? Hogyan építsem fel jövőmet? Mikre kell odafigyelnem? Meg tudjátok érteni érzéseim?