Túrázók, és mindenki aki ismeri a Börzsönyt! A Kemencei kisvasút mely részei romosak még?
Figyelt kérdés
Szeretnék fotókat készíteni és bejárni az elhagyatott pályaszakaszokat,de nem találok infót.
Valaki tud segíteni?
2016. júl. 17. 23:48
1/1 10 deka farhát válasza:
Nem tudom, hogy aktuális-e még, de ahogy látom, nem érkezett rá válasz. A meglévő vasút 7,2 km hosszú. Jelenleg a Kemence - Feketevölgy szakasz üzemel (4 km). A pálya a Feketevölgy Panzió udvara mellett fut, majd közvetlenül a 6-os sz. hídnál ér véget. A régi hídszerkezet alatt a patakmeder feltöltődött, és a lezúduló víztömeg a híd felett mosta át a töltést és talált magának utat. Innentől fölfele gyakorlatilag a Hamuházig romos a pálya (6,5 km), majd a Hamuháztól Halyagosig (7,2 km) többé-kevésbé helyre lett állítva, de forgalom nincs rajta. Ezen kívül a Drinó-patak mentén volt egy komolyabb szárnyvonal, ennek a kitérője sajnos megsemmisült az árvizek által, illetve a maradékába is beleloptak, amúgy már csak a pálya alépítménye látszik. Illetve a Godóvár (Strand) alatt ágazott ki egy vonal Királyháza felé (sőt, régen ez volt a fővonal, ez épült ki 1910-ben, a feketevölgyi csak '13-ban), a műút mentén itt-ott még látszódnak a hídfők, egy-két szelvénykaró stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!