Régen miért számított tisztátalannak a menstruáló nő?
Egyrészt meg a férfiak uralták a világot, a nő "asszonyállat" néven szerepelt, és a Bibliát is férfiak írták.
Másrészt mert halvány sejtelmük sem volt, hogy az mi a fene lehet, elvégre aki vérzik az vagy sérült, vagy beteg. Sőt: sok lányt férjhez adtak igen korán, és élete végéig vagy terhes volt, vagy szoptatott, talán pár vérzése volt egész élete során. Ezért sem tartották természetesnek.
Minden ami a testtel, főleg a szexualitással kapcsolatos dolog, az tiltott volt és mocskos, mivel a nemi szerve vérzik, és rájöttek hogy a nők csak első vérzés után tudnak teherbe esni, így érezték, hogy ennek azért a szexhez is van köze.
Amúgy sem volt betét, tampon, sőt bugyi se, ott folyt le minden a lábuk szárán, vagy megtörölték magukat időnként az alsóruhával, esetleg a tehetősebbek rongyot kötöttek a lábuk közé, de a szegényeknek még ez a lehetőség sem volt. A melegben el tudod képzelni, milyen kellemetlen szagokkal járt, és hát a fürdést is tiltották a vérzés alatt. Innen nézve sem csoda, ha tisztátalannak tartották...
Az akkori nőket sem ejtették a fejükre, és mivel görcsoldó se volt akkoriban, pár dologra bizony ők mondták, hogy a "tisztátalan nőknek tilos végezni", pl. a befőzést, az állatok körüli nehéz munkákat, fejést, trágyázást. Örültek, ha egy kicsit kivonhatták magukat, és el tudtak vonulni, nem kellett emelgetni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

"ha egyszer minden nő menstruált (legalabb egyszer)"
Ez egyáltalán nem volt biztos.
Simán teherbe lehet esni már az első vérzés ELŐTT, és régen elég sok olyan nő volt, akinek életében nem volt vérzése.
Ill. 40 évesen az első vetélés volt az első vérzése.
A szegények kukoricacsuhét használtak betét helyett, mikor már volt olyan.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A kettes választ is köszönd meg, mert nagyon jó és jó leírja az okot. Ha ezek után sem érted, akkor veled van a baj.
Az első válaszoló meg kicsit jobban utánanézhetne dolgoknak, mert ennyi baromságot rég olvastam egyetlen embertől.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"De hogy nem haltak bele ennyi szülésbe?"
Ki mondta, hogy nem haltak bele?
Előfordult ilyen is. A sok csecsemőhalál mellett bizony néha az anya is belehalt - ha nem a szülésbe, akkor gyermekágyi lázba (fertőzés).
6-7 gyerek után már elég jó esélye volt erre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Köszönöm a 7-es válaszolónak! :)
Nade, kis kieg még: a mózesi törvények közül számtalan egyéb is a higiénia hiánya miatti, pl a körülmetélésnek is vélhetően ez az oka (könnyen begyulladhatott volna rendszeres tisztálkodás nélkül).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!