Miért csak a "szerencsétlen" országoknak van szükségük kitalálni különböző teóriákat az eredetükről?
A sikeres országok nem akarnak maguknak ősi "dicső" múltat vagy ősöket, olyan időkből amikről valószínűleg soha nem lesz 100%-os tudásunk.
Románokat minden nép cigánynak tartja, még a "rokonaik" is. Ők kitalálták a Vlach-római-dák elméletet, hogy dicső múltat és ősöket találjanak. A zsidókat évezredek óta üldözik, ők erre kitalálták a "kiválasztott nép vagyunk ezért kell szenvednünk" dolgot. Nekünk magyaroknak eléggé hullámvölgyes a történelmünk, csatát jó ideje nem tudtunk nyerni, majd még jött a török uralom és trianon. Jöttek a "dicső múltunk ellen össze fogott a világ" elméletek. Törököket gyakorlatilag mindenki utálja. A túrista célpontokat leszámítva az ország igen szegény. Ők kitalálták, hogy gyakorlatilag majdnem minden ázsiai és/vagy nomád nép török eredetű (hun, japán, finn, magyar...stb) és a török nyelvből jött létre az ő nyelvük. Érdekes, hogy ebből az eszméből a finnek, akiknek igen jól megy a dolguk egyáltalán nem kérnek. Szláv országok többsége elmaradott. Nyugaton a szláv a slave (rabszolga) szóból van származtatva. Történelmük folyamán gyakran elvoltak nyomva. Erre kitalálták a pán-szlávizmust mi szerint az ő nyelvükből jött létre a többi indo-európai nyelv, történelmüket össze hazudták stb. A jelenleg "sikeresnek" mondható szláv országokban, mint Csehország, Szlovénia, Lengyelország, jóval kisebb ennek az eszmének a befogadó rétege, mint mondjuk Szerbiában, Oroszországban. Németek az 1. vh után álltak elő a germánok a felsőbbrendű faj teóriájukkal, amikor igen nagy gondban volt az ország.
Úgy is kérdezhettem volna, hogy miért pont ezek az országok hiszik azt, hogy a történelmüket össze hazudták, nyelvük a legősibb, meg valami "spirituális" oka van szenvedésüknek? AZ egész olyan, mintha ezek a népek ugyan abban a vallásban hinnének, csak magukat állítják főszerepbe. Ezzel akarják magukat vigasztalni?
"A zsidókat évezredek óta üldözik, ők erre kitalálták a "kiválasztott nép vagyunk ezért kell szenvednünk" dolgot."
Nem találtuk ki.
Inkább a mai jobbereknek felelő emberkék mondták azt ,hogy ha már a kiválasztott nép vagytok (amibe azok az emberek egyébként nem is hittek/hisznek ,mármint a zsidókat üldözők) akkor szenvedjetek ,me' mé' ne?
Igazából én egyetlen egy komolyabb haszidtól (se más irányzathoz tartozó hívőtől) nem hallottam olyat ,hogy a sors keze azért püfölne minket ,mert I-ten minket választott ki népének.
Vagy olyat se ,hogy mekkora nagy córesz ,hogy mi kiválasztottak vagyunk ,sem. (a tóra alapján ,természetesen)
Üdv!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!