Az önéletrajzomba minden iskolát, ahová jártam köteles vagyok beírni?
Ha van olyan egyetem, amiről átjelentkeztem (költözés miatt), így máshol szereztem diplomát. Be kell írnom azt az egyetemet is, ahonnan átjelentkeztem?
Ha olyan helyre jelentkezem, ahol köztudott, hogy a túlképzetteket nem veszik fel, kihagyhatok bizonyos képzéseket, amiket elvégeztem, de nem szeretném beleírni az önéletrajzomba?
persze, hogy kihagyhatod. csak aztán később a mhelyen nem lenne etikus előkapni a kalapból.
én is hagytam már ki mhelyet a cv-mből, mert nem jelentett releváns munkatapasztalatot a betöltött pozíció szempontjából.
egyet ne felejts el: motivációs levelet írni a cv-dhez.
Persze, hogy nem kell mindent feltüntetni. Én dolgoztam olyan helyen, ami nagyon nem jött be, így néhány hónap után leléptem Az szakmai kudarc volt, minek rontsam az esélyeimet vele az amúgy is túltelített munkaerőpiacon?
A cv-t csatolt file-ként küldöm.
én voltam az első (akit utolsónak hívtatok :) )
én az emilbe betenném, nem kell csatolni, ha nem akarod. így is-úgy is kinyomtatják.
cégen belül hozzám jönnek a cv-k (nem vagyok HR-es!), és látom, hogy nagyon sokan nemhogy motivációs levelet, de még egy habakukk,jónapotot sem írnak oda. volt, hogy vkinek nagyon kedvesen visszaírtam, melyik pozíciót pélyázza meg, és ott pampogott, neki állt feljebb, hogy miért nem olvastam el a cv-jét. hát, pedig elolvastam előtte, de abban sem volt benne, csak a korábbi munkái. és ezután még visszaírt egy levleet, hogy a munkatapasztalata alapján gondolnom kéne, ha "igazi profi vagyok", hogy ő mire akart pályázni.
na, ő a nullaesélyes pályázó...
a motivációs levélbe bele szokták írni, hogy milyen pozíciót pályáznak meg ,és hivatkozni szoktak arra, mért is pályázzák meg az állást. ez elengedhetetlen. ebbben is, és a cv-ben is meg szokták adni az elérhetőséget, pár méltató szót még írnak magukról. ennyi, ez max. 4-5 sor, nem kell túllihegni.
a túl hosszú cv sem jó, és nemcsak azért, mert elveszik benne a lényeg, hanem mert udvariatlanság az olvasót feltartani, azonkívül rossz benyomást is kelt (nem lényegre törő, fontoskodó stb.). A jó cv (persze, nem pályakezdőknél) kb. 1,5 oldalra jön ki, ha gusztusosan van elrendezve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!