A japánok tényleg úgy tarják hogy minden embernek 3 arca van?

Ez nem csak a japánokra igaz. Ez ugyanaz, mint hogy te sem ugyanúgy viselkedsz a tanároddal/főnököddel (attól függ, iskolás vagy-e vagy felnőtt), mint a barátaiddal, rokonaiddal.

Japán viszont abban különbözik, hogy náluk az alap kedvesség is attól függ, kapcsolatban állnak-e valakivel, vagy nem. Hidasi Judit így írt erről a könyvében:

"Erős az a tévhit, hogy a japánok a világ egyik legudvariasabb népe. Felszínes szemlélődés, futó benyomások alapján tényleg ez a látszat. Az utazó, a rövid látogatásra Japánba érkezett vendég tudniillik csak olyan körökben mozog, ahol ő mint meghívott tartozik valahová. Vagy egy vendéglátó családhoz, vagy egy vendéglátó vállalathoz, vagy egy kutatóintézethez. Ezek a közösségek saját köreiken belül élik a saját életüket, az úgynevezett ucsi közegben érvényesek az érintkezési normák. Ám csak az ucsi-n belül! Az ucsi világ tagjai érvényesítik egymással szemben az udvariassági szabályokat; figyelmesek, előzékenyek a társadalmi elvárás adta kereteken belül, érvényesül a szenpai - kóhai "idősebb társ" - "fiatalabb társ"-nak kijáró megkülönböztetett érintkezési norma (persze az idősebb társ javára). Mindez azonban azonnal érvényét veszti a soto, a körön kívüli közegben. Az utca embere, az ismeretlen járókelők egymással jó, ha csak közömbösek, és nem már-már kegyetlenek. Akivel nem állok valamiféle kapcsolatban, aki csak a soto része, azzal bármilyen figyelmetlenség, türelmetlenség, tülekedés, sőt még a durvaság is megengedhető, hiszen nincs hozzá közöm. Ha nincs hozzá közöm, akkor nem is kötelez semmi. Ezért lehet a figyelmes szemlélő tanúja annak, hogy idős embereknek senki nem siet a helyét átadni járművön, hogy cipekedő néninek, gyereknek, babakocsival kínlódó anyának senki nem nyújt segítséget, hogy balesetben fölbukó kisgyerek mellett szenvtelenül sietnek el a járókelők. Megteszik, mert nincs közük hozzájuk. Ez tehát az éremnek az az oldala, amelyről ritkábban ejtenek szót, de a teljes kép megértéséhez ezt is ismerni kell. Annál inkább, mert csak így érthetjük meg a japán gondolkodásmód és életszemlélet nézetem szerint egyik leglényegesebb alapelvét. Nevezetesen, hogy abszolút kategóriák helyett a relatív kategóriákat tartja tiszteletben. Ez szöges ellentétben van a nyugati és a magyar szemlélettel. Európában, ha valaki úgynevezett udvarias, finom ember, akkor az udvarias a villamoson ismeretlenekkel szemben is, csakúgy mint a munkahelyén vagy baráti társaságban. Japánban a helyzet - a mikor, a hol - függvénye az, hogy valaki udvarias-e vagy sem. Ugyanaz a Tanaka úr, aki nagy hajlongások és mosolyváltások közepette hosszasan búcsúzkodott ismerősétől a sarkon, a metrókocsiba érve fenntartás nélkül rúgja bokán a mellette állót, ha a körülmények úgy hozzák."

( [link]

Hát azért nem hiszem hogy csak úgy bokán rugdossák egymást az emberek :) Persze biztos van olyan is.

De amúgy igen, a nem közeli ismerősökkel zárkózottak, én inkább így mondanám.

Hidasi Judit könyveinél figyelni kell hogy melyiket nézed, mert ha jól tudom a Na és hogy tetszik Japán c. könyve után írt egy frissebb változatot mert azóta történtek változások a kultúrában.

A kérdezőnek még azt mondanám, hogy én nem úgy fogalmaznék hogy a japánok "szerint". Ez amolyan elvárás vagy szokás hogy ilyen legyél. Nem így születtél hogy megvan benned, hanem így nősz fel, ezt eltanulod a társadalomtól.

Amit nem mutat meg senkinek az úgy tudom hogy inkább a gondokat, esetleg szégyellni valót, ilyesmit jelent. Nem akarnak másokat terhelni a gondjaikkal. Ott nem igazán szokás panaszkodni meg az életet/világot szidni. (ha jól tudom)