Valaki esetleg, aki valahogy hozzá tud férni, le tudná írni ide nekem "Tennesse Williams: A vágy villamosa"-ból Blanche monológját?

Sajnos csak angolul találtam meg, a teljes drámát:

[link]

Nem tudom, hogy még aktuális-e, de itt van:

Fiú volt, egy fiatal fiú, én pedig még egészen fiatal lány. Tizenhat évesen jutottam el a nagy felfedezéshez – a szerelemhez. Egyszerre és egész lényemmel. Mintha hirtelen vakító fényt dobtak volna valamire, ami addig félhomályos volt, így láttam egyszerre a világot. De nem volt szerencsém. Becsaptak. Volt valami... másféleség a fiúban, valami ideges, valami férfiatlanul lágy, noha egyáltalán nem nézett ki nőiesen- mégis- az a dolog ott volt benne... Segítségért jött hozzám. Ezt én nem tudtam. Nem jöttem rá semmire, csak a házasságunk után, mikor megszöktünk, és már vissza is jöttünk, és csak azt tudtam, hogy valamilyen rejtélyes okból kudarcot vallottam vele, nem voltam képes megadni neki azt a segítséget, amelyre szüksége volt, de beszélni nem tudott róla! Futóhomokban állt, belém kapaszkodott – de én nem húztam ki, magam is csúsztam vele lefelé! Nem vettem észre. Csak azt tudtam, hogy kibírhatatlanul szeretem, de sem rajta, sem magamon nem vagyok képes segíteni. Aztán rájöttem. A lehető legrosszabb módon. Váratlanul beléptem egy szobába, amelyet üresnek gondoltam – de nem volt üres, ketten voltak benne... a fiú, akihez feleségül mentem, és egy idősebb férfi, aki már évek óta az ő barátja volt... – Azután úgy tettünk, mintha nem derült volna ki semmi. Igen, hármasban kiautóztunk a Moon Lake-kaszinóhoz, tökrészegen, és nevettünk egész úton. – A Varsovianára táncoltunk! Egyszercsak tánc közben a fiú, akihez feleségül mentem, elmenekült tőlem és kirohant a kaszinóból. Pár pillanattal később- egy lövés! – Kirohantam- mindenki! - mindenki kirohant, és körülfogták azt a szörnyűséget a tó partján! Én nem tudtam odajutni a tömegtől. Valaki karon ragadott: „Ne menjen oda! Jöjjön vissza! Ne akarja látni!” Látni? Mit lássak? Aztán hangokat hallottam: „Allan! Allan! A Grey fiú!” Szájbalőtte magát- úgy, hogy... hátul teljesen szétment a feje! – Azért volt, mert- a parketten- nem tudtam uralkodni magamon- hirtelen azt mondtam: „Láttam! Tudom! Undorodom tőled...” És akkor az a fényszóró, ami kigyulladt a világ fölött, újra kialudt, és azóta egy pillanatig sem volt soha nagyobb világosság, mint itt ez a – konyha- ez a mécses...