Ha az állam megkülönbözteti a cigányokat tőlünk magyaroktól, akkor miért várja el, hogy mi ne tegyük?
Kedves előző válaszoló!
Olvastad az előtted lévő válasz végét!
"Gyűlölöm őket, és legszivesebben kiírtanám az utolsó darabig."
Remélem ezt csak a viselkedni nem tudó, bűnöző cigányokra értette, különben téged is ki akarna írtani teljesen ártatlanul.
Persze, én is ezt magyarázom már a 33dik ilyen kérdésbe, hogy ha azt mondjuk:
UTÁLOM A CIGÁNYOKAT! Az rasszizmus és elítélendő, mert olyanok is beletartoznak, mint a fentebbi válaszoló!
Ezért kell azt mondani, hogy:
UTÁLOM AZ AGRESSZÍV, BESZÓLOGATÓ, KULTURÁLATLAN, BŰNÖZŐ CIGÁNYOKAT! Ez így nem rasszizmus és teljesen érthető is!
HA a két halmaz 90%-ban fedi is egymást, akkor sem kell a másik 10%-ot ártatlanul utálni, neadjIsten a kiirtásukról írni!
mindenkiben felmegy a pumpa időnként.
ha az állam semmit nem tesz a te védelmedben, a gyereked védelmében, akkor egyre erősebb lesz benned a gyűlölet, és azokra is kiterjed akik nem érdemelnék meg.
Speciel a kisebbségben lévő normális "kisebbség" ezért szív, a többi cigány és az állam miatt.
Bármennyire is sokan nekiállnak papolni, hogy ne mondjanak az emberek olyat, hogy "összes cigány", sok embernek ez nem fog a tudatáig lejutni, annyira erősek az érzelmei, amiről nem tehet szerencsétlen, hisz bántja az állam, bántja az agresszív cigány.
nem lehet mindenki politikus, hogy jól tudjon fogalmazni.
Én tudom, hogy mit hogyan mondjak, hogy ne vagy kevésbé legyen sértő. Sosem mondtam még, hogy az összes cigány bűnöző, de mindig hozzáteszem, hogy a többségük az, és én idesorolom a kötekedőket is, azokat is akik állatként viselkednek, nem csak azokat akiket le is csuktak.
Nem a cigányság védelmében, de azt meg meg kell jegyeznem, hogy a magyar embert sem kell félteni, előszeretettel tanul a cigányoktól.
"Bármennyire is sokan nekiállnak papolni, hogy ne mondjanak az emberek olyat, hogy "összes cigány", sok embernek ez nem fog a tudatáig lejutni, annyira erősek az érzelmei, amiről nem tehet szerencsétlen, hisz bántja az állam, bántja az agresszív cigány."
Ezt meg tudom érteni. Ha egy héten háromszor rabolnak ki, háromszor vernek meg, akkor tényleg így fogsz érezni. Nehéz, de be lehet látni, hogy ez így nem helyes. Szerintem azért az emberek többsége ismer legalább 1 normális cigányt, vagy ha nem, akkor hallott már híres cigányprímásokról! Ennyi erővel őket is utálja!
És bármennyire nem tetszik, rosszul hangzik, ez így rasszizmus.
Persze, mivel a cigányok is csak magyarokat terrorizálnak, ők is rasszisták!
amikor te csak vagy többségében agresszív cigányokkal találkozol, amíg több negatív tapasztalatod volt mint pozitív, addig ez az érzelem fog uralkodni. Ez pedig természetes reakció. A tűzbe se nyúlsz bele újra és újra, ha már többször is megégetted vele magad.
A rasszizmusról akkor lehet majd beszélni, ha a cigányok többsége tesz valamit azért, hogy ne legyünk rossz véleménnyel róluk. A legtöbb normális cigány pedig nem is tartja magát igazán cigánynak, az előbbi lány aki írt is úgy fogalmazott, hogy "cigány származású".
Persze lesznek értelmes cigányok akik viszont jó sokat tanultak a mocskos "fehér" politikusoktól. Ala Kolompár, meg a többi túlzott cigány jogi aktivista. Ahelyett, hogy pozitív példát mutatnának a többinek, próbálnák helyes útra vinni őket, inkább ők is adják alájuk a lovat.
ezek után elvárod egy elkeseredett embertől, hogy ne gyűlölje őket? Tudom, hogy az erkölcs meg a szabályok mit diktálnak. De az élet, az emberi agy, a tudat nem ember alkotta szabályok szerint működik.
Amíg pedig csak erről lehet vitázni, addig is történni nem történik semmi.
Ha valami úgy alakul, ahogy azt ők szeretnék, rögtön szaladnak az ombudsmanhoz pityeregni, telezokogják az összes napilapot, hogy szegény szerencsétlen cigányemberrel milyen csúnyán bánnak itt Magyarországon, nem engedik lopni, rabolni, embert ölni. A jóságos ombudsman bácsi pedig kétpofára fröcsögi a Híradóban hogy a magyarok milyen gyilkos, rasszista, elviselhetetlen horda, szegény kis védenceinek milyen szomorú a sorsuk, el kell vándorolniuk a tengerentúlra...
Én speciel nagyban támogatom ezt a javaslatot. Menjenek csak Amerikába, ha itt ilyen szar az életük. Majd odakint megtanulják, hol lakik az Úristen. Amerikában nincs jóságos ombudsman bácsi, aki minden szarból kimossa őket, nincs bizony. Odakint az a szabály, hogyha valaki kirabol az utcán vagy betörnek a házadba, foghatod a shotgunt, és miszlikbe lőheted a fejét. Ráadásul a tengerentúlon már jó régóta létezik a KKK nevű szervezet, és valószínűleg nem örülnének a cigók jelenlétének. Egy szó, mint száz: 1 éven belül hírmondó se maradna a cigányokból, ha kimennének Amerikába.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!