Mit tegyek hogy ne "féljek" az emberektől?

Nem mindenki csúfolódik, keresd meg azt a pár osztálytársadat, akivel jól kijöhetnél. Csak nézd őket, hgy mit csinálnak, figyeld meg melyikük kedvesebb, rendesebb. Ne zárkózz be pl. könyvolvasásba, vagy mp3 hallgatásba, nehogy fóbiává váljon ahogy érzel.

Tornaórán mi zavar pontosan? Hogy át kell öltözni? Súlyod, vagy ügyetlennek gondolod magadat valamelyik játékban? Miért csúfoltak kiskorodban? Hány éves vagy most?

Kis sikerélmények növelik az önbizalmat. Tűzd ki célul, hogy kicsit próbálsz nyitottabb lenni, és tenni érte. Azok akik rendesebbek, azokkal kicsit próbálj kommunikálni. Keresd mások társaságát. (nem kell mindenkiét). Ha kis kudarc ér, állj fel, és menj tovább. Legyen önbizalmad! Higgy magadban! Minden egyes sikerélmény után erősebb leszel, és önbizalmad nőni fog.

Nem vagy egyedül... Szerintem mizantrópnak születni kell, és nekünk sikerült. Sok hosszú év kitartó munkájával talán te is el tudod érni, hogy ne süssön rólad, hogy utálod az éppen aktuális helyzetet. Nekem legalábbis sikerült, bár néha még mindig megjegyzik, hogy elég különc és morci vagyok. Pedig csak nem szeretem a buta embereket, márpedig nagyon kevés az olyan ember, akivel értelmesen lehet beszélgetni több dologról is...

A suliban én anno a legszélén ültem, padtársam nem volt, így relatíve jól éreztem magam. A tesiórákkal csak amiatt volt gond, hogy nem vagyok túlzottan ügyes a labdajátékokban (gyerekkori trauma, egyszer úgy örrba találtak egy labdával, hogy eltört az orrom, örökre borzalmas emlék marad), és nem szeretem a testi közelséget.

Mégis ki lehet bírni valahogy, egyszerűen próbáld meg negligálni az embereket! Biztos te is ügyes vagy valamiben, amiben mások nem...

A hiperérzékenység nálam is stimmel, könnyen megbántódom (persze eztmár nem mutatom ki nyilvánosan), nehezen bocsátok meg - van akinek soha. Talán túlzottan komolyan veszem az életet, nem tudom, miért.

A legegyszerűbb, ha a körülötted élő embereket egyszerűen káposztafejnek nézed, és akkor nem lesz gond. A lényeg az, hogy te jól érezd magad. Nem lehet mindenki a társaság középpontja, és ha te jól érzed magad, akkor nem is baj, hogy kevéssé vagy szociábilis.

Magam amióta elfogadtam magam mizantrópnak, teljesen megbékéltem a dolgokkal, és már nem is utálom annyira az embereket, mint mikor még idegesítettek. Mostanában már egész jól el tudok fecsegni emberekkel mindenféle semmiségekről, és ezért egyre érdekesebb embernek látnak. Amióta elhintek néhány gondolatot, amire a többiek nem gondolnak, elég titokzatos embernek látnak, és sokan próbálnak közel kerülni hozzám. Közöttük pedig van jó pár érdekes és intelligens ember is, akivel akár még jó kapcsolatot is ki tudok alakítani.

Szóval lassú és nehéz a fejlődés, de megéri. A lényeg, hogy ne érezd magad rosszul azért, mert te tisztában vagy egy olyan dologgal, amit mások is éreznek, csak nem értik, miért érzik ezt. Te ebben is előrébb jársz. :P

van egy idézet, ami témába vág és totál egyetértek vele néhanap:

"Misanthropos vagyok, gyűlölöm az emberiséget. Bár volnál kutya, hogy szerethesselek kicsit!"

(Shakespeare: Athéni Timon)