Mi a véleményetek erről az, , incidensről, ,? (kisebbséggel kapcsolatos, bővebben lent)
X órával ezelőtt az öcséim kint bicikliztek a ház melletti utcán, békésen, amíg meg nem zavarta őket két színes egyéniség.
Először csak durvábbnál durvább sértéseket vágtak a fejükhöz, halálos fenyegetéssel kiegészítve (megöllek! meggyilkollak!), majd az egyik színes egyéniség nadrágját lehúzva ezt kiabálta nekik:
,,Gyere, szo***l! Kell a k*pak is? Na, gyere!"
Ezek után odament a kisebbik öcsémhez, hasba- és hátbavágta, majd elkezdte taposni, rugdosni a biciklijét.
Amint a színes egyéniségek engedték őket, pánikolva szaladtak be a házba édesapámért, aki kiment, de akkor már az egyéniségek anyja (aki előtte körbekoldulta a falut ruhákért, stb. - pedig kapják a segélyt dögivel)
elvitte őket.
Ilyen országban élünk? Ahol a ház mellett sem lehetnek békében a gyerekek? Ahol az utolsó kisc**ány is büntetlenül megverhet egy magyart?
A legszebb az egészben, hogy édesanyám még délután adott egy fölösleges pár cipőt az anyjuknak.
Lopnak, hazudnak, megvernek: ÉS SEMMIT NEM LEHET TENNI ELLENÜK!
Kérlek, mondjatok véleményt erről!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ebben az esetben tényleg nem lehet semmit tenni, már ha az elkövetők kiskorúak voltak. Ráadásul az ilyen gyermekeket nem is tudom nagyon hibáztatni. Ők ebbe születtek, ezt a példát látták otthon, természetes, hogy ezt fogják követni.
Viszont ott az eset másik oldala is. Az öcséid megtehették volna, hogy az első inzultusok után arrébb bicajoznak, elkerülve ezzel a komolyabb balhét. Persze, mindez nem megoldás, és nem is normális, hogy egy gyerek nem biciklizhet ott, ahol akar, de mégis... Amíg a jelenlegi állapotok között élünk, jobb bölcsnek lenni.
A szomorú ebben nem is az, hogy ilyenek megtörténnek, hanem hogy mindezt megpróbáljuk lenyelni. Próbálunk úgy tenni, hogy nincs semmi probléma, ami így aztán gátak nélkül nőhet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ja és arra ne is gondolj,hogy az anyjuk majd megfedi őket ezért...(hiába adtatok neki cipőt, az nem számít, hálatlan fajták) neki normális,hogy a gyerekei agresszívek, ezt is tanítják nekik...sőt, a gyerekeikkel is olyan ocsmányan beszélnek, hogy hamarabb tanulnak meg egy káromkodást, mint a saját nevüket
...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!