El lehet ezt fogadni valahogy?

Sziasztok! 17 éves lány vagyok. Nem panaszkodni jöttem, csak szeretném kiírni magamból azokat a dolgokat amik bennem vannak, gondoltam itt jó helyen járok.

Nem vagyok megelégedve magammal. Semmilyen téren. A legnagyobb problémám, hogy nem tudom magam elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Zárkózott, magamba forduló vagyok, nem engedem magamhoz közel az embereket, félek minden kudarctól, minden visszautasítástól, kritikáktól. A külsőm közel sem a legszebb, de nem ezen van a hangsuly. Igazából az a bajom, hogy néha rámtör valamiféle irigység. Ha látom a velem egy idős lányokat, akár képen, akár élőben, egyszerűen irigy vagyok, vagy nem tudom minek nevezzem ezt. Mindig mondogatom magamnak, hogy milyen jó nekik, hogy bármit magukravesznek, jól néznek ki, nem kell sminkelni, nem kell fodrászhoz menni, mert a természet elvégezte a dolgát. Nem akarok olyan lenni, mint ők, csak nekik olyan jó, gondolom én.... A másik az, hogy mind társasági emberek, könnyen oldódnak, elvegyülnek.Tudom, hogy ezen is csak én tudnék változtatni, de , nekem ez sehogysem megy. Az emberek többsége, már aki ismer és ismeri a körülményeimet, sajnál, néha-néha csak azt érzem, hogy szánalomból állnak szóba velem. Unalmas vagyok mindenkinek. Még a legjobb barátom előtt sem tudom elmondani ezeket a problémákat, mert félek, hogy elüldözöm. A leghülyébb ebben az egészben, hoogy ezek ellenére amilyen vagyok valójában, megjátszom néha magam, próbálok más lenni, de lesüt rólam, hogy erőltetem az egészet, ugyhogy hagyom a francba. Önbizalmam nulla, szinte utálok kimenni emberek közé. Nagyon ritka, amikor elfogadhatónak látom magam, akkor is jön egy- egy lenéző pillantás vagy elejtett szavak, ami rendesen helyretesz. Igazából nem tudom mit tegyek.

El lehet ezt a helyzetet fogadni? Vagy mindig ez lesz?