Van az alábbinak igazságalapja?
*****
ennek biztos van valami igazság alapja..én eléggé megijedtem
* Automatikusan eltávolított tartalom.
Tszc... Persze, van benne igazság, nem is kevés, és a veszély is valós. Csak az egész üzenet úgy, ahogy van, célt tévesztett. Az átlagember gyakorlatilag SEMMIT nem tud tenni annak érdekében, hogy javítson a helyzeten, vagy megelőzhesse a katasztrófát. Persze, visszafoghatja a fogyasztását, meg élhet környezettudatosabb életet, vehet hibridkocsit, de ez mind kevés, ha a legnagyobb szennyezők (USA, Kína, Oroszország, hogy csak párat említsünk, plusz a különböző gyárak, cégek, vállalatok) nem tesznek semmit, akkor továbbra is bőven lesz annyi szennyezés, hogy ugyanúgy bekövetkezzen a vég.
Globálisan, a vezetőknek kéne kikényszeríteni mindenütt a környezettudatosságot. Vannak is ezt célzó lépések és intézkedések, de sajnos jobbára erőtlenek és lassúak. Európa ugyan viszonylag jól áll e tekintetben (bár még itt is lenne mit gyorsítani a dolgokon), de a globális jelentőségünk ilyen téren nekünk is kevés az előbb említett nagyok mellett.
jah persze, úgy odavannak maguktól az use, kína, oroszo. hogy ők mekkora nagyhatalom, de elég csak megnézni pl.: a bűnözési skálákat oroszo.-ban vagy az usa-ban...
én még ah egy újabb háborút robbantanék ki akkor is elvenném a kedvüket a környezetszennyezéstől, hála istennek szépen lassan csődbe mennek a nagy gyárak...de ez sajnos kevés
hát ez alaposan fejbe kólintott
tényéleg vigyáznunk kéne
ez a legdrágább kincs
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!