Miért keresi valaki a másik társaságát, meg faggatja az életéről, ha mindig utolsó nála a sorban?

Szóval volt egy haverom. Folyton írt, meg neten rámtukmálta magát, a bajait, pedig semmi érdemi, normális tanácsot nem tudtam neki adni.

Örökké nyaggatott, hogy meséljek mi van velem, mondjam el a dolgaimat és ha mondtam valamit, órákig elemezte mit kellene tenni meg hasonlók, pedig nyilvánvalóvá tette a cselekedeteivel hogy sz@rik rám:

pl. néha találkoztunk, úgy kéthetente, de ennek felét is lemondogatta másokra, vagy fejfájásra hivatkozva.

Szóval mindig utolsó voltam a sorban.

Egyszer így elegem lett belőle, gondoltam minek avassam be az életembe, ha ő így félig-meddig akar csak résztvenni benne, de a személyes lógást megtagadja.

Akkor tőmondatokban válaszoltam, meg hirtelen mindig dolgom akadt.

és még ő volt megsértődve hogy nem bízok benne... mikor ő nem volt rám kíváncsi, meg ő taszított el, hogy mindenkit előrébb helyezett de várta, hogy fordítva ő nekem mindennél fontosabb legyen

mi zajlik le egy ilyen ember fejében?

szimpla beképzeltség ez, vagy mi?