Volt már részetek viszonzatlan barátságba? Létezik ilyen?

Fura az a mondatod, hogy mivel ennyire szimpatikus az illető, nem adod önmagad, hanem színészkedsz. Szerintem ennek épp a fordítottja szokott igaz lenni: akit az ember kedvel, azelőtt könnyebben adja önmagát, könnyebben nyílik meg, könnyebben fogadja az illetőt a bizalmába.

Amúgy szerintem is létezik ilyen, bár a nem kölcsönös szimpátia helytállóbb elnevezésnek tűnik a viszonzatlan barátságnál.

Nekem egy hasonlóban volt részem, egy gyerekkori barátom, akivel együtt nőttünk fel, az egyetemi évek alatt apránként elkezdett lerázni. Ez nekem elég fura, szerintem az ember alapból nem szakít meg egy ennyire régi barátságot, de hát ő tudja, mindegy, ami nagyon nem megy, azt fölösleges erőltetni...

Nem létezik. A barátság egy hosszadalmasabb, kölcsönös tapasztalatokon alapuló ismeretekből alakul ki. Valahogy úgy, hogy fokozatosan megtapasztalod, hogy jól érzed magad, hogy hasznos a társasága, és ő ugyanerre jön rá. Minden barátság először csak "dumatárs", ismerős. Éppen a tapasztalat hozza, hogy egyre inkább több ennél. A titkaidat is ennek függvényében, fokozatosan osztod meg vele, és viszont.

Ami nem ilyen, az nem barátság, legfeljebb társaság, vagy szimpatikus ember. Lehet, hogy te máris úgy érzed, lehetne barát is, de ő vagy még nem, vagy számára nem is leszel az. Ez döntően a viselkedésedtől függ. Mégpedig attól, hogy számára szimpatikus-e a hozzáállásod, ő jól érzi-e magát. Ez pedig az ő értékrendjétől függ. Ha az közös, előbb utóbb összejön (ha teszel érte), ha nem, soha nem lesztek barátok.

Tehát ami viszonzatlan, az nem barátság. A szerelem ehhez képest egészen másképp működik.