Milyenek a norvégok?
?
IRHATTOK REGÉNYT IS!
Erről mostanában nem sokat olvastam, de a társadalmi viszonyok, az egymás mellett élés, és tolerencia szabályai, úgy tudom sokkal emberibbek, mint pl. nálunk.
Mi már inkább kezdünk a balkánhoz hasonlítani, mint egy normális népre, ez szomorú!
1. Tisztelik a munkát, náluk dolgozni (akár kézzel) nem szégyen. Pl. ha ott jársz nyári szünetben, akkor láthatod, hogy a vakációzó diákok útépítéstől lacikonyháig mindenféle helyeken dolgoznak, és ez ott nem számít "lúzerségnek". A statisztika szerint sokat dolgoznak, mégis sok időt töltenek aktív pihenéssel, ugyanis keveset tévéznek, inkább összejárnak, sportolnak stb.
2. Hidegek, nyugodtak, tartózkodóak. Udvariasak és toleránsak is. Turistaként azt lehet tapasztalni, hogy elnézőek, előzékenyek és kedvesek. Bevándorlóként azt, hogy soha nem fogadnak be teljesen maguk közé.
3. Mint a skandinávok általában, összetartóak. Pozitív irányban ez azt jelenti, hogy nem önzőek, irigyek stb. Negatív irányban bornírtságot, unalmat jelent: nem szeretik, ha valaki kilóg a sorból akár fölfelé, akár lefelé.
4. Nagyon haszonelvűek, pénz- és tulajdoncentrikusak, számítóak.
en imadom oket. tobb mint 3 eve egy nyelvvizsgara utaztam ki Sandefjord-ba, ugyanis Magyarorszagon nem lehetett vizsgazni. A nyelvvizsgam utan volt meg ket napom a gep indulasaig. Bejartam a kornyeket es mivel imadok horgaszni, az egyik kis falu kocsmajaban kerdezoskodtem, hogy hogy es mint vannak errefele a dolgok. Annyira osszehaverkodtam a pultossal, hogy gyakorlatilag egy kisebb halaszati oktatason vettem reszt es mondta, hogy maradjak es akkor beszelhetek este a halaszokkal, akik ide bejarnak. Szavatkoztam rendesen hiszen szallasom sem volt es a penztarcam is kezdett urulni. (egy sor 2000 FT korul mozog a pub-ba). De a pultos olcson szerzett nekem szallast. Igerte, hogy ha szeretek horgaszni, olyan elmenyben lesz reszem, amit soha sem felejtek el. Igy is lett!!!! Miutan hazajottem a kint megismert embereket megkertem, hogy segitsenek visszajutnom, mert beleszerettem a „halasz” eletbe. Mar tobb mint 3 eve elek kint, van egy csodalatos menyasszonyom es itt elek a vilag legszebb orszagaban. Az emberek befogadtak, ugyan ugy bannak velem mint barmely masik norveggal. Mar az elso 3 honap utan sajat hajot vettem, amin azota alkalmazottaim is lettek. Lehet rohogni, hogy halasz vagyok de itt is mint altalaban a nyugati orszagokban, a ket kezi munka tobbet er barminel. Egyeb irant bankar vagyok es egyaltalan nem banom, sot orulok, hogy ott hagytam a munkamat. Tudom nem ez volt a kerdes, de gondoltam a Norvegiaba keszuloket inspiralhatom egy kicsit. A norvegok nagyon rendesek. Amit tudok ajanlani: Probald meg ledobni a tipikus magyar viselkedesedet ( ha ez jellemzo rad). Gondolok az allando panaszkodasra, penzehsegre, irigysegre. Legyel elbuvolo es mutass nagyon nagy erdeklodest a kulturajuk es szemelyuk irant. Akkor nyero vagy es soha semmi gondod nem lesz itt. Lattam magyarokat az elmult evekben, akik ugy mentek haza, hogy egy szar volt. De csak maguknak koszonhettek. Tiszteletlenek es turelmetlenek voltak. Itt nem megy az ember semmire a magamutogatassal es nagyzolassal. Az emberek mind hihetelenul jol elnek es magasrol tesznek a penzedre. En a halasz vallalkozasommal havonta vehetnek egy luxusautot es nem kerestem sokkal kevesebbet amikor elkezdtem es mas hajojan dolgoztam. Otthon E class Mercedes-em van itt meg egy Ford Ranger-em es nem lettem kevesebb tole, pedig megengedhetnek magamnak egy sokkal dragabb kocsit is. Szoval mas az ertekrend itt. Engedj meg egy par sztereotipiat alatamasztanom vagy megcafolnom.
1. Sokat isznak: igaz ( foleg ezen a videken, ugyanis innen hajoval 1,5 ora Dania, ahonnan joval olcsobban lehet piat hozatni)
2. Szokek, kek szemuek es gyonyoruek: 80%-ban igaz, de mint mindig akadnak kivetelek
3. Visszahuzodoak, szigoruak es baratsagtalanok: ez ugy ahogy van marhasag, tehat NEM
4. Gazdagok: nagyon, de nagyon draga is itt minden. Egy kilo lazac Pesten olyan 3000 Ft/kilo aron mozog. Itt 12000 Ft/kilo az a lazac, amit innen exportalnak Magyarorszagra. De ha megfogod a pecabotot es kimesz a vizre, ingyen megfoghatod. A norveg allam ugyanis, amibe nem ol penzt, arra nem is var juttatast. Igy a gaz es az aram is marha olcso. Illetve a fa, amibol a legtobb haz epul.
5. Tobben kerdeztek tolem, hogy tenyleg nem hivjak meg egymast vedegsegbe? : nos ebben van valami, de en pl. hazavato bulit csinaltam, voltunk vagy 300-an azota sok buli lett a kornyeken egymasnal szoval lehet hagyomanyt teremtettem. Egyebkent pedig embere valogatja, de az igaz, hogy nem nagy „athivosok”
6. Szexmaniasok: igaz/hamis bocsi de ez van. Szeretik a szexet es beszelnek is rola nyiltan, de altalaban a fiatalok 20-on eves korukra kielik magukat es utanna nagyon jo szulok lesznek. Fiatalon hazasodnak es szulnek a lanyok. 20-25 kozott. Ez itt normalis. Egy 20 ev folotti lany altalaban nagyon huseges es egy eletre szolo szerelmet fogad. Aki nem arrol hamar lejon , mit akar
7. Sok az ongyilkos, meg az orult mert sotet van: Hat ahogy nezem a magyar hireket inkabb erzem ugy, hogy Magyarorszag kezd lenni egy dilihaz sem mint Norvegia. Itt az emberek nem unatkoznak es olnek unalombol 11 eves kisgyereket. Norvegiat egyeb irant a feny orszaganak hivjak, ugyanis kb 2 honap, amikor olyan sotet van mint Magyarorszagon januarban, ugyanis Fold anyat ezen a kis reszen eri a legtobb feny egesz evben. A nap viszont gyengen sut mindig, bar az elmult evekben tobbszor is mertunk 30 Celsius-t, de ez nem olyan mint a Hortobagyon.
Szoval remelem segitettem es nem untattam senkit a levelemmel. Baratkozzatok es ismerkedjetek, mert nagyon ertekes, egyszeru es bolcs emberek elnek itt es higgyetek el nem a penz miat 80 ev koruli az atlageletkor. Ui: Ha erre jartok kozep vagy keso tavasztol gyertek szeptember vegeig, ugyanis ilyenkor alig megy le a nap. Igazan elvezetes es kulonleges latvany azoknak, akik ertekelni tudjak a termeszet ajandekait. Este 11kor van olyan sotet mint Magyarorszagon juliusban olyan este 8-9 ora korul. Ekkor 2 orara gyakorlatilag olyan mintha megallna a nap „pihenni” es mar jon is vissza. Sok sikert
Nem is hinnéd, hogy ez a kis beszámoló milyen értékes volt annak, akit tényleg érdekel az a világ. Nagyon dicsértem eddig is őket, megerősítettél benne. De tipikus magyarként megjegyzem, hogy egy bankárnak mindenhol örülnek, biztosan ezért nem volt nehéz a beilleszkedés - de ezt magam sem hiszem :)) annál is inkább, mert azt írtad, hogy lecserélted azt a hivatást.
Igen, az lehet, hogy nagyon drága sok minden. Mint Japánban, ahol kb. háromszor drágább sok minden, ezen kívül sokszorosába kerül még több minden, mint nálunk - azaz annyi, mint itt a legfelső szűk árszabás szerint. De ott az energia is bazi drága.
Norvégiáról láttam olyan táblázatot, mely szerint mindent (GDP, szociális és teljes társadalmi, kulturális és jogi értékek) összevetve a legelső helyen van már hosszú évek óta. Nem tudom, hogy melyik hivatalos világszervezet értékelése volt, de sokat elárul Norvégiáról, hiszen a világ összes országa közül, mindent összevetve vezetni ezt a listát, nem semmi!
Biztosan sokkal élhetőbb társadalom a miénknél. Sajna magyarként nekem is ez a véleményem. A magyarok egy része azzal próbálja elhessegetni a gondolatot, miszerint vannak sokkal úgymond "normálisabb", vagyis élhetőbb társadalmak, hogy igyekszik besározni őket is - és persze mindenkiről lehet mondani negatív dolgokat, egyik ország és kultúra sem tökéletes, de bizony vannak élhetőbbek. Ez olyan, mint az egyes emberek közötti különbség. Vannak, akik igyekeznek lehúzni a maguk sekélyes, szegényes, pesszimista szintjére minket, mert akkor érzik jól magukat, ha másokkal is el tudják hitetni, hogy nincs attól jobb, mint ami van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!