Az Anna vagy a petra név tetszik jobban?
Az, hogy az embereknek melyik név tetszik jobban, szerintem nagyban befolyásolják az ismerősök, hogy kit hogy hívtak, és ezek alapján a személyiség befolyásolja a névről alkotott véleményt, illetve a történelmi személyek, könyv és filmszereplők.
Ha el kéne neveznem a gyerekem, vagy akármi, nem tudom melyiket választanám , mert e két név összehasonlításánál ugyanolyan szinten állnak számomra.
Az Anna nekem két végletet takar, vagy egy erkölcsös, elveihez hű, érzelmeit kissé elnyomott, megfelelni de egyben kitörni vágyó lányt takar, akiről mindenki azt gondolja, hogy "rendes, kötelesség és tisztelettudó lány" ugyanakkor a felszínra akarja hozni a benne lakozó vad dögöt. A másik véglet pedig egy őszinte, vad, mások véleményével nem törődő, lázadó egyén, akit túlságosan beskatyulyáztak a neveletlen lány kategóriába, és szeretné, hogy a hagyományos értékek szeretetét és elveit is észrevegyék az emberek.
A Petra névről pedig egy 2 kisgyerekkori barátnőm személyisége jut eszembe, egy titokzatos, igen erős fantáziával és művészi érzékekkel ellátott egyéniség, aki gyakran menekül el a világ szörnyűségeitől saját világába, gyakran magába fordul, igaz barát, őszinte, nem skatulyázza be az embereket, igyekszik megismerni másokat és önmagát.
15L
Számomra mindkét név ugyanúgy pozitív.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!