Létezhet, hogy azért nem tudok beilleszkedni a gimis osztályomba, mert túl értelmes vagyok és nem vagyok kétszínű?

Nem hencegésnek és nagyzolásnak szánom a kérdésemet - bár lehet, hogy annak tűnik. 2 és fél alatt nem sikerült teljesen beilleszkednem az osztályomba.(Általánosban sem ment igazán.) Látszólag semmi bajuk velem, de tudom, hogy igazából nem kedvelnek. Valahogy nem vagyok igazán közéjük való, mind mentalitásban, életvitelben, stílusban. Mikor úgy viselkedtem, ahogy ők azt elvárták akkor népszerű voltam. Az elvárások kb abból álltak, hogy legyek olyan, mint egy mai átlag tini. Ribancosodjak el, az fizika és mentális önpusztítás legkülönbözőbb formáit űzzem, inzultáljak mindenkit, lázadozzak, 0-24 picsogás, ahogy az szokott lenni... Aztán az osztályomból találtam egy lányt, akit elég értelmesnek tartottam, hogy tényleges barátként kezeljem, nem csak olyanként, akivel hétvégén elmegyek kocsmába, vagy elhívjam valahová délután, mert nincs jobb dolgom. Fél évig voltunk barátnők, aztán egy hülye p*csa lett. Azokat az embereket akiket eddig gyűlölt és megvetett velem együtt, akiket elmondott minden utolsó senkinek most pont azokkal barátkozik, engem meg inkább hanyagol és ez őszintén szólva elég rosszul esik, de már megszoktam.

Mikor olyannak mutattam magam, amilyennek mások látni akartak akkor könnyen a bizalmukba férkőztem és könnyen irányítottam őket, de mióta meguntam, hogy szerepet játsszak azóta nem bírnak. Nem tudom mikor hazudtam utoljára, régen ez folytonos szokásom volt, de nem buktam le sosem. Most már egyszerűen arra nem méltatom az embereket, hogy hazugságokat találjak ki, mert az is csak plusz energia befektetés egy teljesen értelmetlen dologba. Nem mondok már olyanokat, ami másnak tetszik, nem hangoztatok direkt olyan véleményeket, amik elfogadottabbak, mint a sajátom.

Nem néznek levegőnek, de sokszor azt érzem, hogy "tartanak tőlem". Mióta nem úgy viselkedek, hogy az másoknak tetsszen a kamubarátaim már nincsenek mellettem, mióta nem azt a véleményt hangoztatom, amit ők akarnak, mióta nem picsogok összevissza minden random hülyeséget, ami csak az eszembe jut.

Nagyon kétszínű perszónák ezek, de én átlátok mindegyiken. Nagyon egyszerűek, csak kell egy csapatvezér, akinek lesik minden szavát, utasítását. Fertőzött elméjű birkák, akiknek nincsenek önálló gondolataik - vagy csak mélyen magukba fojtják, mint én régen.

Én őszintén elgondolkodtam, hogy mi baj lehet velem. Nem szoktam ok nélkül bántani másokat, ápolt vagyok, kedves, nem szoktam a drága cuccaimmal nagyzolni, segítőkész. Próbálom a pozitív oldalamat mutatni.

Szóval arra a következtetésre jutottam, hogy a dimenzionális különbségeknél fogva túl értelmes vagyok ebbe a közösségbe. Én tudok egyszerű hétköznapi témákról is beszélgetni, könnyen beszélgetésbe elegyedek akár ismeretlenekkel is. De ha ezekkel az emberekkel próbálok beszélgetni rengeteg kifejezésemet nem értik, nem is igazán fogják fel a mondani valóm lényegét. Csak az ilyen hülyeségekről hajlandóak tárgyalni, pl buli, pasi, ruha, stb, tudjátok a szokásos. De hiába beszélnek ezekről a sablon témákról, ha ezekben sem igazán jártasak, csak... beszélnek valamiről... mert folyton muszáj beszélniük mindenről, ami csak az eszükbe jut. Csendfóbiásak. Muszáj folyton picsogni valamiről.

Szóval a kérdés igazából: létezik az, hogy én túl értelmes vagyok ide? ha kétszínűbb lennék, talán könnyebb lenne a helyzetem, de túl sok energiát pazarolnék el színjátékkal, kétszínűsködéssel azokra az emberekre, akik valójában nekem semmit nem jelentenek.

Ja, igen, hogy mi is konkrétan a problémám? Az, hogy egyedül vagyok. Sokszor úgy érzem mérföldekre vagyok a valóságtól. A valóság már nem elég valóságos. És egyedül lenni szar. Egy idő után unalmas. Jó itthon halom számra olvasni a könyveket, felkutatni az internet legérdekesebb webhelyeit, filmeket nézni, de hiányzanak igazából az emberek. A valóéletben nem vagyok ennyire sznob, csak a gondolataimban.

Talán egy ember van akit még talán a barátomnak tartok. Ő egy fiú, de tőle is egyre távolabb érzem magam. Sulin kívül "nem tudom" hogyan találhatnék barátokat. Sokan hallottak már rólam, sokan ismernek hírből, de valahogy ők is olyannak tűnnek, mintha kilométerekre lennének tőlem. 18/L