Ti nem szoktátok sajnálni a magányos idős bácsikat/néniket?

Én nagyon jóba vagyok az öregekkel, és bizony én is sajnálom őket, akik megözvegyültek már.

De nekem ettől kevesebb is elég. Az hogy szegények már nem tudnak úgy mozogni, hogy már annyian lenézik őket, hogy mindenki rögtön butának nézik őket...pedig egy életet leélt, valaha ifjú emberek ők is

Kivétel a házsártos, orvosnál is ok nélkül türemkedő vénasszonyokat nem tudom sajnálni...ezek az életúnt vén szipolyák kicsinálnak.

De,és ezt utálom magamban,mert az empátiám miatt mindig megszívom.

Régen a családi kategóriát olvasgattam,és sosem bírtam ki,hogy az öngyilkosságon gondolkozókkal ne kezdjek beszélgetni,de emiatt meg én kezdtem megrokkani.

Igen, bár én inkább, akik hozzám közel állnak/tak.

Meg szerintem nem sajnálni kell őket, ha teheted meghallgatni, v pl. segíteni az átkelésben. Persze rossz volt, mivel akkoriban haltak meg nagyszüleim, de legalább segítettem, ahogy tudtam.

Szia!

Ne sajnáld őket,inkább,ha engedik és akarják keresd fel őket és beszélgess velük!Én nagyon szeretek ,látszólag magányos mberekkel beszélgetni,mert elképesztően sokat lehet tőlük tanulni.Egyre inkább azt látom,hogy sokkal gazdagabb a belső világuk,mint az intenzív társasági életet élő embereknek.

Soknak már odaát vannak a szeretteik, megvannak egyedül.

Régen persze volt a nagycsalád, amikor együtt éltek az öregek a fiatalokkal, unokákkal, az más volt, talán azt valóban lehetne sajnálni.

Némi együttérzés persze mindenkinek jól esik, rendes dolog, aki így vélekedik, ahogy a kérdező.