Kik azok, akik sajnálnák önmagukat, ha önmaguk is önfeláldozódnának egy cél érdekében?

Szerintem ez ellentmondás.

Ha egyszer eljutok arra a pontra,hogy feláldozom magam,valakiért/valamiért,akkor már nem sajnálhatom magam,hiszen elhatároztam magam,hogy megteszem.

Tehát vagy az elhatározás előtt sajnálom magam,vagy soha.

OFF:Az elsőnek igaza van,nem lehet önfeláldozódni,mert a -zódni hülső hatást fejez ki,akkor pedig nem írhatom elé az önt.

Jól értem, hogy ezt akarod kérdezni?

Kik sajnálnák magukat feláldozni egy célért?

(Az elsőnek igaza van, az „önfeláldozás” az egy cselekvés, a te mondatodban meg úgy hangzik, mintha csak akkor sajnálnánk-e magunkat, ha véletlenül ez történik. Szóval a másik tippem, hogy azt akarod kérdezni, hogy kik sajnálnák magukat, ha feláldoznák őket egy célért.

Azt a kérdést pedig, amit a megjegyzésbe írtál, egyáltalán nem értem.)

A konkrét, nem kibúvó válasz pedig az, hogy ez nagyban függ a céltól és az „önmagam-saját-feláldoztatódásomtatásomnak” módjától. Például nem halnék máglyahalált azért, hogy neked legyen egy tábla csokid, és tényleg nagyon sajnálnám magam, ha ez történne velem.

De például ha egy barátommal hülyeséget csinálunk, és jön egy tanár számonkérni rajtunk, akkor lehet, hogy feláldoznám magamat, és azt mondanám, hogy csak én tehetek róla, és utána nem sajnálnám magam.

Lennél szíves konkrétabban és érthetőbben feltenni a kérdést?

Most komolyan? A mamáért? A mama egész élete egy önfeláldozás ÉRTED! Ha megölöd magad, azzal értelmetlenné teszed az életét.

A hazáért esetleg feláldoznám magam, a feleségemért és a gyerekeimért mindenképpen.