Irok verset, kit éredkel?

Kutyák

Lelkem készen áll, rajtol,

állandóan a hadra.

Nem bújik többé. - Kitör,

mihelyt szivem hagyja.

Nem perzselik meg többé

a gyűlölködő, gonosz szemek.

Égjenek önmaguk tüzében, -

aljas, gyáva, korcs ebek.

Mit morogtok kutyák ?

Harapnátok ? Ha tényleg

belétek rúgnák, sipitva

megfutamodnátok.

Ki nektek a gyenge ?

Lehet annak látszok,

Mégsem erőtlen énem,

vannak tartalékaim.

Titkos kamrák,

teli raktárok.

Szánalmas, dühöngő

nyomorult férgek.

Talpam alá kerülnétek,

arra se méltatnálak,

hogy rátok lépjek.

Nincs nyugvásotok,

nem is lesz soha.

Egymást, s önmagatokat

is harapdáljátok.

Veszett ebek, lomha

oktalan állatok.

Ti elvetemültek..,

ellenben az én

szellemem örök,

szent, csoda.

Mélységeim tiszták,

nem érhetnek le hozzá,

a Ti szennyezett,

kutakodó kezeitek.

Szóval kiálltok

Ellenem ?

Jöjjetek csak, ha

mertek. Vessetek

be mindent, soha

nem török meg.

Kevesek vagytok,

falánk falkák

nem értek fel hozzám.

Energiáimat

felsőbb rendű

erők fokozzák.

Nem merülök ki,

forrásom végtelen

kevesek vagytok,

nyáladzó dühödt

fattyú kutyák.