Vannak hülyék és vannak normálisak.
Olyanok, mint a tinik ezelőtt.
Talán csak kevesebb személyes kapcsolatuk van, mert Facebookoznak, és kevésbé járnak át a másikhoz.
Ja, tényleg két réteg van, én is azt látom.
Az egyik a szolid, a másik a bulizós.
A szolidakkal sose volt baj, a bulizósok meg buliznak, ahogy én is tettem.
Nem volt olyan rég, úgyhogy mondhatom, mi se voltunk jobbak.
És voltak nálunk még rosszabbak is, akik nagyon lealjasodtak hétvégente.
Mondjuk ők huszonéves korukra is olyanok maradtak, most is felelőtlenek, isznak, mint az állat, van olyan lány, aki piák képeit teszi fel a Facebookra, aztán már rég nem is tini.
Úgyhogy vannak züllöttek tiniben is, nem tiniben is.
Mondjuk engem 16 éves koromtól engedtek el bulizni, ill. először 15 évesen, utána meg már rendszeresen jártam.
13-14 évesen szerintem is korai.
16-20-ig kiélheted a bulis hajlamaidat.
Vagy huszon-pár éves korodig.
Utána már a munka miatt úgyis más lesz minden.
Hát ha belegondolok, hogy nekem 15 évesen volt az első koncertélményem, anyámék tudta nélkül, ahol az első sorban füveztek, én is hatszor meggondolom majd, hány évesen engedem el a gyerekem először szórakozni. Az első éjszakázást 17 évesen követtem el, és részegen engem sosem láttak. Ha annyira off voltam, akkor azt is osztálykirándulásokon műveltem, vagy annyira későn értem haza, hogy anyám már nem tudott ébren megvárni :D
Na de tényleg én is azt látom, hogy túl korán kezdik az ivászatot, bulizást, és persze sok egyéb cuccot is kipróbálnak, aminek rossz vége is lehet. Semmi tudatosság. Egyetlen előnye van az ilyesminek, ha lehet így fogalmazni, hogy fiatal felnőtt korukra eléggé kiélik magukat ahhoz, hogy lenyugodjanak, ők lesznek az elsők, akik családot alapítanak, megállapodnak. Aki ilyenkor nem éli ki magát eléggé (mint speciel én), mert túl nyuszi hozzá, vagy nincs rá lehetősége, az a húszas évei közepén is képes néha megkergülni, és kamaszos hülyeségeket elkövetni. Ez az én környezetem, itt vagyok 25 évesen, és kábé ugyanolyan szinten tolom, mint 10 évvel ezelőtt, a volt osztálytársaim között pedig sokan már le is babáztak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!