Csináljam végig, vagy ne erőltessem?
Bekerültem egy művészeti egyetemre (sopron) és hát azt vártam, hogy itt már komolyan vesznek, felnőttként kezelnek, és lehet beszélni a tanárokkal.
Kifogtunk pár kezdő tanárt. Nagyon kedvesek voltak az elején utána megváltoztak. Olyanok lettek mint a gonosz osztályfőnökök, de mellette nem tiszteletlenek voltak a diákokkal, de egyesekkel kifejezetten sértőek. Én elmondtam sajnos nyíltan a véleményemet meg is van az eredménye. Egy nagyon fontos 4 kredites tárgyról van szó.
Megcsináltam a beadandókat (rajzok) de nem fogadták el, szerintük elfogadhatltan volt. Pótoltam, és még jobbra csináltam, azt sem fogadták el. Egyértelmű volt, hogy kamu, mert az évfolyamtársaimnak is tetszett, sőt a tanszékvezetőnek is.
Ma beszéltem az intézmény igazgatójával, azt mondta tárgyal a tanáraimmal, de semmi jóra nem számítok. Ha nem kapom meg a félévet a tárgyból kiesik egy másik félévem és egy évet csúszok az egész egyetemmel. De egy ilyen közösséghez, akik így kezelik egy diák igazságtalan ügyét, bár még nincs eredmény nem szeretnék tartozni.
Már olyanok terjednek a tanárok között, hogy én állítólag azt mondtam egy évfolyamtársamnak, hogy lelövöm a tanárt meg hasonlók, szóval nem hogy veszélyes rendőrségi ügy, de még a kirúgás is fenyeget. Ki akarnak utálni.
Úgy döntöttem nem fogok megalázkodni és könyörögni, mert ez a diploma nem fog annyit érni, mint amit tervezek. Budapesten van egy jobb iskola, elvégzem ezt a félévet, de a következőnél már csak nyelvet, és a szakmámhoz szükséges tárgyakat veszek fel, semmi kiegészítést. Csak olyat ahol szabadon alkothatok, és nem fog érdekelni a tanárok véleménye, csak kihasználom a lehetőségeket, mint egy ingyenes előkészítő, majd nyelvvizsgával és az új anyagokkal felvételizek a budapesti művészeti egyetemre. Mert úgy érzem színvonalasabb.
Innen úgy tudom alapból menekülnek az emberek és úgy érzem túlságosan elmérgesedett a viszony és nem biztos, hogy velem van a baj. Én teljesen higgadt és normális voltam, a tanárok provokálták ki, hogy rosszul érezzem magam.
Szóval továbbra is kapom a diákhitelt és a szociális támogatást, de ezt az időt arra fogom fordítani, hogy felkészüljek. Tavaly 12 pontom hiányzott, nyelvvizsgával együtt állítólag felvettek volna.
Bár most annyira leépített lelkileg ez a vidéki egyetem, hogy már nincs meg bennem az az energia ami akkor volt amikor tavaly budapestre is felvételiztem.
Kicsit aggódom.
Félbehagyni egy egyetemi képzést emiatt? Ez nem gyengeség?
Hogy fizetem ki az elcsúszott évemet?
Mi van ha nem vesznek fel?
Haza kell mennem az amúgy is kétes családi körülményeim közé?
Ha valóban csak a felkészülésre fordítom az időmet a jövőben, egészen biztos, hogy nem folytathatom az iskolát, mert nem lesz elég kreditem.
Kockáztassak?
Vagy szenvedjek?
Állítólag ott szabadabban lehet dolgozni, kevés fölösleges tárgyunk van (pl műszaki ábrázolás) a szakmai tárgyakat meg nem hogy komolyan veszik, de egyszerűen a tanárok sem mernek ilyen balhét csapni. Úgy érzem magam mint valami szoros családban, akik épp megbeszélik, hogy hogyan túrják ki a hangos albérlőt és ennek nem lesz jó vége.
Abba nem is szeretném beleölni az energiámat, hogy visszavágjak, vagy az oktatási hivatalig vigyem az ügyet.
Mit tennétek?
terjengenek rémtörténetek, hogy az évfolyamokban 3. év végére 12 emberből 4-5 ember marad csak bent, ennek valószínűleg oka van. A másik meg az, hogy ha ezt most így elsőben megengedi magának a tanári kar, ennél komolyabb okból kifolyólag sokkal súlyosabb problémáim is lehetnek. Egyébként nem csak nekem nem engedik elvégezni a tárgyat, két ember van még rajtam kívül hasonló cipőben.
De egyébként a feladatok sem tetszenek. Budapesthez képest csak utánozni próbálja a szintet. 120-an járunk az egyetemre, szóval tényleg rendkívül családias, és ahogy én észrevettem a legbunkóbb gazdag hülyegyerekek maradnak bent akiknek a szülei finanszíroznak minden baromságot. Hallottam már egyetemekről emberektől szorikat, hogy egyesek fejvesztve menekültek innen, egészen eddig csak rémtörténeteknek véltem őket. Egyébként már mindenki azzal támad (az évfolyamtársaim is) hogy én nem vagyok ide való menjek át budapestre.
kössz.
persze mindenki elsőnek jelölte meg azt az iskolát.
Az a baj, hogy engem nem kell külön megtanítani rajzolni, mintázni, tervezni, hanem én már tudok, arra kellene megtanítani, hogy mit és hogyan rajzoljak, mintázzak, modellezzek tervezzek.
Ez a nagy különbség a két egyetem között.
Ráadásul úgy érzem részben azért is hajtják ennyire az embereket, mert az egyetemnek nincs konkrét anyagi alapja a nagyobb projectekhez, így egyrészt felmérik ki az aki ebbe beletörődik és csinálja amit kell + azt, hogy ki lesz az, aki szorgalmasan dolgozik a tanárok helyett.
Az ötlet nem számít.
Ennél a tárgynál is amiből buktatni akarnak, én voltam az egyetlen, aki levegővel (pneumatikus) elven működő modellt szeretett volna csinálni. A többiek hajtogattak valami origamit és azt adták be és ez egy formatervezői képzés. És én bukok majd meg, ráadásul nem is kaptam engedélyt a modell elkészítésére mert nem folytathatom a félévet mert nem tetszik nekik a rajzom.
És ne gondoljátok, hogy ennek komoly alapja van. Tényleg pofára megy az egész.
Van ismerősöm a Budapestin, valóban szabadon lehetsz, hiszen ez művészeti egyetem, a lehető legszubjektívebben értékelhető szak. Pont ezért tudják sajnos azt művelni Sopronban, amit, hiszen nincs konkrét követelmény (vagyis dehogy nincs...), de a MÓD egyéni. A tanárok a "száraz" tárgyak kivételével azért vannak ott, hogy korrigáljanak, nem azért, hogy megmondják, miért is vagy te egy Sz@r, sem azért, hogy a szó negatív értelmében kioktassanak, és elhitessék, hogy csak egyetlen jó irány van, az Övék. Persze a hozzáállás számít: dolgozz magadnak, sokat, mert ha azt látják, hogy nem fejlődsz - a Te utadon, a Te ütemedben és módodban -, ott sem fognak ingyen adni semmit, sőt.
Most, hogy ilyen nehéz ügy lett a felsőoktatás, ilyen rosszak a pénzügyi körülmények, és ahogy kivettem a szavaidból, a családi háttered sem túl erős, nem szabad elvesztegetned sem az időd, sem a tartalékaidat. Azt pedig semmiképp ne hagyd, hogy a motivációd elvesszen.
Az én tippem, hogy csináld végig, de Budapesten, hiszen nagy ajándék, ha az ember azzal foglalkozhat, amit szeret. Tervezd jól el a budapesti életedet, drágábbak az albérletek (szobabérlést jól gondold meg, én is beleestem ebbe a hibába - kreatív munkáknál nem mindig praktikus), a tömegközlekedés (mondjuk diákkal 4000), szóval gondold végig, mit kell majd máshogy beossz, és jelentkezz át, szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!