Megéri még vonalas telefont használni?
A legtöbb vonalas telefon hálózaton belül ingyenes.
Nekem csak ezért van.
Azon a hálózaton belül, ahol az előfizetésed van.
Én a UPC vezetékes előfizetőket ingyen hívom.
Így érthető?
Ez az UPC-re igaz, viszont az nem mindenütt elérhető, csak a reklám szerint. Továbbá sajnos a legtöbb szolgáltató csomagot árul, ami vagy jó, vagy nem.
Az eredeti kérdésre: a válasz egyszerű, meg kell nézni a különböző szolgáltatók tarifarendszerét, össze kell hasonlítani a telefonálási szokásaiddal, és kiderül. Sok embernek megéri, főleg ha elsősorban vonalas telefonnal rendelkező ismerősei vannak és olyan az életvitele. De nyilván sokan vannak, akiknek nem éri meg, mert keveset vannak vonalközelben, és zömmel mobilt hívnak.
Ez a telefonálási szokásoktól függ.
Én mondjuk szeretem, hogy van. 200 forint a havidíja, ez gyakorlatilag nulla. Igaz, nem sok emberrel beszélek rajta, mert a legtöbb ismerősömnek szintén nincs, nem köttették be, de azért párnak van. Vonalason simán megcsinálom azt, hogy beszélgetek fél órát, vagy egy órát, míg mobilon nem. Na nekem kb. erre jó, beszélgetni. Meg a másik, hogy ügyeket intézni. A hivataloknak vezetékes telefonszámaik vannak, azokat olcsóbban hívom a vonalasról, mint mobilról, úgyhogy erre is jobban megéri nekem. Ja, és hálózaton belül van egy csomó ingyen percem, amit a netes csomag miatt kapok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!