Miért szereted vagy miért nem szereted Orbán Viktor Miniszterelnök Úrat?
Székesfehérváron született. Apai nagyapja, Orbán Mihály állatorvossegéd és állattenyésztési brigádvezető a második világháború után került Alcsútdobozra, ahol gazdálkodással foglalkozott. Édesapja Orbán Győző mezőgazdasági üzemmérnök, édesanyja Sípos Erzsébet gyógypedagógus és logopédus. Két testvére van, Orbán Győző (1965) és Orbán Áron (1977). Gyermekkorát Alcsútdobozon és Felcsúton töltötte, általános iskolai tanulmányait Alcsútdobozon, Vértesacsán és Felcsúton végezte. 1977-ben Székesfehérvárra költözött családjával, itt végezte középiskolai tanulmányait a Teleki Blanka Gimnázium angol nyelvi tagozatos osztályában. Érettségi vizsgáit 1981-ben tette le.
Katonaként 1981 és 1982 közt Zalaegerszegen szolgált, majd jogot tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1987-ben diplomázott. 1983-tól diplomájának megszerzéséig volt tagja a Szakkollégiumnak (1989 májusától Bibó István Szakkollégium). 1984-ben több társával együtt megalapította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget. Ezután 1987 és 1989 közt Szolnokon lakott, de Budapesten dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt. 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választások miatt félbeszakította.
Nős, felesége Lévai Anikó jogász, vállalkozó. Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
Nem Orbán Viktor Miniszter Urat szeretem vagy nem szeretem, ugyanis még élőben sem láttam, nemhogy személyesen ismerném és így reális emberi véleményt tudnék mondani róla. Mint ember, én úgy állok hozzá, mint mindenkihez: jelenleg közömbös, de biztos vagyok benne, hogy rengeteg jó és becsülendő tulajdonsága van (hát na, pozitív szemlélet szerint élek;) )
Orbán Viktor Miniszter Úrnak a politikai elveit, a módszereit és időnkénti sajtó megnyilvánulásait nem szeretem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!