Szakadt már meg szívetek azért, mert el kellett búcsúznotok számotokra kedves személytől?

Ha elhalálozásra gondolsz, ilyen még nem fordult elő... De biztosan szörnyű lehet, én egy szimpla ismerős, távoli rokon temetése után is napokig ramatyul vagyok.

Viszont, x időnként el kell köszönnöm a páromtól, aki közel 1000 km-re van, erősen, higgadtan, miközben látom a szemében mennyire utálja már az egészet... Na utána olyan, mintha egy darabot téptek volna ki a szívemből. És egyre rosszabb...

én könnyebben elbúcsúztam mikor meghalt egy hozzátartozóm, mint mikor elhagyott

mert a halálnál vígasztalt a tudat hogy szeretett és végig fontos voltam neki nem önként ment el

az elhagyásnál viszont ottmaradt hogy nem kellettem neki, nem kíváncsi rám, de boldogan futkorászik tovább

igen, megszakadt a szívem, de már kezdek megvígasztalódni

Nem. A halál az élet természetes része, nyilván ettől még nem kell örülni neki, de hacsak nem erőszakos halállal halt meg valaki, azt elég jól fel tudom dolgozni.

Elválást, elköltözést pedig extra könnyen élek meg, én is folyton költözöm, és az ismerőseim, barátaim is. Számomra semmi meglepő nincs abban, ha valaki pár évre vagy határozatlan időre messzire megy, emiatt nem is okoz nagy fájdalmat.