Reális lehet (vagy reálissá tehetem) az önképem, vagy csupán áltatom magam?

Gyerekkoromtól fogva csak a nagy célokért rajongok, a nagy tettekért. Olyanokat érzek csak ezen a világon hasznos, illetve mérvadó céloknak, mint a hatalmas vagyon felhalmozása, bekerülés a történelembe, uralkodás (és nem negatív értelemben), az lenne a célom, hogy mindenkinek jó legyen, de nagy részben nekem is, hogy jobban értsétek kb XIV. Lajos-hoz tudnám magam hasonlítani, szeretem a luxust, de közben végezném a dolgom. Mindig is olyanokon képzelegtem, hogy ha például megszeretek valakit és tegyük fel az illető színésznő vagy színész, de nem tud hol játszani, akkor építek neki egy színházat, vagy veszek egyet. Szeretem meglepni az embereket olyanokkal, amitől leesik az álluk.

Térjünk vissza a valóságba: Szóval a fent definiált énem a felettes énem, ilyennek kéne legyek, hogy boldog legyek. Aki hisz abban, hogy minden embernek van 1 bizonyos elérendő célja, amit, ha véghez visz, akkor beteljesülhet,- az tudja miről beszélek. A jelenlegi énem, az egom, folyamatosan tudatába van mindennek, de mégsem fejlődik tökéletesre, nem tudja merre induljon, fáradékony, korlátolt. Bevállalok ugyan előrehozott vizsgákat, meg ezt-azt, de soha nem teljesítek kimagaslóan. Nem érzem, hogy mindent beleadnék, de azt sem tudom, hogy adhatnék bele mindent...

Tekintsem magam inkább egy velejéig egyszerű embernek, aki eddig csak áltatta magát és kezdjek el ügyeskedni, színészkedni, hátha van aki beveszi? Nem lennék képes egy bizonyos munkát végezni életem nagy részében, már most 18 évesen is azt érzem, hogy egy csomó évet elpazaroltam az iskolával.