Téged nem zavarna ha így nézne ki a szomszédod háza?
Arról van szó,hogy a szomszédban 3 ház van egy udvarban mind a három házban 1 család 2 generációja lakik.
Mind a három ház egymás mellett fél méterre a kerítéstől van így a kertem 70%-át leárnyékolják...
Persze a házak tetőszerkezeti magassága nem egyezik meg mert nem egyszerre épültek, az első ház alacsony a második középmagasságú a harmadik pedig a legmagasabb.Aztán később az alacsonyabb házat megmagasították még magasabbra mint a másik kettőt és két tetőablakot is tettek oda amiből kinézve az ég világon semmit sem látnak csak az én házamat és a nappalimat.
A házak azon oldala amit én látok az úgy van lefestve,hogy az egyik levakolva, a másik félig szürke félig fehér és a harmadik narancssárga , a másik oldalt amit ők látnak pedig szépen lefestették pirosra az egészet onnét nézve szép a ház csak ugye fél méterre van a ház a kerítésemtől így ők nem látják azt az ocsmány részt mert oda soha nem jönnek be.
De minden esetre a ház mögé ilyen fa kerítést tettek ami arra van,hogy a szomszéd ne lásson át (nem is látok a házaktól semmit) és ezeket a fa kerítéseket is itt-ott kitépte a szél úgy,hogy az is gyönyörűen fest.
Esetleg privátban tudok képet küldeni aki jobban elakarja képzelni...(írjon aki látni akarj a a képet)
Már ültettem fákat, de még kell ahhoz pár év ,hogy megnőjenek és eltakarják a ronda házaikat, viszont engem eléggé zavar, bár tudom ,hogy semmit sem tudok tenni...
és most az a kérdés, hogy minket zavarna e, vagy hogy mit tudsz ellene tenni? Elsőre a válasz, hogy bizonyára zavarna. Bár ez tényleg csak izlés(telenség) kérdése.
Egyébként ne privátban, hanem vmi publikus helyre tegyél fel képet, mert így nem igazán tudom elképzelni. Mindenesetre lehet frankó kertépítős szakkönyveket venni, vagy kertészeti szakkiállításra (most volt a Construmán) járni, ahol remek ötleteket lehet gyűjteni mindenféle térelhatárolók terén (élősövény, apácarács, stb).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!