Egy kapcolatban, mindenki csak magáért felelős? Elfogadottabb azt mondani, hogy mindenki felelős másért is? De valóban?

Magáért mindenképpen. Másért csak akkor, ha vállalja érte a felelősséget. Annak viszont nincs értelme, csak ha a másik nem képes felelni magáért különböző okok miatt (beteg, nem épelméjű, gyermek, még nem beavatott egy tudásba - például tanuló vezető).

"tartozik annyival, hogy nyilatkozik"

Ez nem felelősség. Ez erkölcs. Ha a másik ebbe betegszik bele, hogy a volt partnere nem nyilatkozik, akkor pontosan a "mindenki felelős másért is" történetnek az áldozata - hogy elvárta a partnerétől, hogy vállaljon érte felelősséget, elvégre könnyebb a kényelmesebb utat választani ("se veled, se nélküled" állapot).

Így van. Valóban úgy lenne korrekt, ha már olyan hosszú ideig benne volt egy kapcsolatban, de mások esetleges korrektségének alávetni az érzelmeinket... hogy is mondjam, értelmetlen és veszélyes dolog.

A kiborulás/megsértődés mások sérelmének megbosszulása saját magunkon.

Mindenki felelős minden döntésének a következményéért, annyira, amennyire képes lehetett a döntés pillanatában belátni azokat. A saját magára vonatkozó következményekért és a másokra vonatkozó következményekért egyaránt. Nem csak a magánéletben, hanem úgy általában is.

Ha kétszázzal száguldasz lakott területen, és valaki kilép eléd az útra, nem hivatkozhatsz arra, hogy látnia kellett téged, sőt arra sem, hogy esetleg olyan hirtelen lépett ki, hogy negyvennel sem lett volna esélyed fékezni. Ha meg te vagy a gyalogos, aki szabálytalanul kilépett az autó elé, akkor hibás vagy, függetlenül attól, hogy negyvennel ütött-e el, vagy kétszázzal. Leginkább meg - ahogyan a KRESZ első mondatából is kiderül - nem arra kell koncentrálni, hogy ki a hibás, hanem arra, hogy mindenáron elkerüljük a balesetet, sérülést, kárt. Annak idején anyám hívta fel a figyelmem, hogy mekkora méteres életbölcsességek vannak a közlekedési szabályokban elrejtve ;)

Konkrét példád esetében a lelépő fél egyértelműen hibás abban, hogy megnehezítette a párja továbblépését, későbbi boldogságkeresését azzal, hogy bizonytalanságban tartotta, nem zárta le becsületesen és egyértelműen a helyzetet - csak azért, hogy ne kelljen átélnie néhány számára érzelmileg kellemetlen percet vagy órát.

De mint írták, az is hibás, aki hagyja magát, aki nem próbál meg továbblépni, nem keresi a gyógyulást, nem igyekszik tudomásul venni a helyzetet: ő az adott helyzetben lehetséges megoldások közül is a rosszabbikat választotta. A legcsúnyább szakítást is fel lehet dolgozni, időbe telik, és nem is kevésbe, és qrvanehéz, de aki nem vállalja, az sosem fogja többet a helyét megtalálni.

Úgyhogy nem, nem mindenki _csak_ magáért felelős - de magáért mindig mindenki az.