Tetszik ez a novella? (nincs címe még) 14L

Nem tudtam merre megyek , hogy vajon hová tartok. Dermesztő hideg volt és fáztam. Felnéztem az Égre. Esőfelhők, és a zivatar már készülődött. A szél mindent elsöprő erejével, vörösre mardosta az arcomat. Az Éj hívogatóan vezetett be sötét világába. Láthatatlan kezével megérintett, s elcsábított a veszedelembe. Elvesztem a végtelenbe. Sehol semmi. Semmi, ami megnyugtatna. Csak egy kihalt utca, ahol történés nincs. Egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtem.

Hosszú piros kabátom a földet súrolta. Lábam alatt sűrű, ragadós sár. Úgy éreztem követ valaki, de nem néztem hátra, csak mentem, amerre a lábaim vezettek. Csend. Vérfagyasztó, félelmetes csend. Csak a szél hangját hallottam, ahogy elsuhant mellettem. Olyan, mint egy lidércálom. A harag és a félelem is ott bujdosott a lelkem mélyén. A düh és a szomorúság egyre jobban nyomta a szívemet, kitörni vágyva.

Megálltam. Kezemet ökölbe szorítottam. Szabad utat törve érzéseimnek, engedem, hogy elhagyják a testemet. Mély levegőt szívtam be az orromon keresztül. Újjászületés. Ereimben felpezsgett az adrenalin, összegyűjtött erővel és energiával szélsebesen futni kezdtem. A szivem a torkomban dobogott. Elvesztettem az önuralmamat. Rohantam, amennyire gyorsan csak tudtam. A félelem üldözésbe vett. Nem hagyott nyugodni. A Szél sem ártott, sőt, szabadabbá tett. Úgy érzem repülni tudnék. Kiélvezem a pillanat örömét. Még mindig rohantam. Hangulatom olyan gyorsan változott, mint a mély és magas hangok a River Flows In You zongoraszerzeményben. A felhők is kitörtek magukból. Szakadni kezdett az eső. Az Ég haragosan dübörgött. Szinte látszott, ahogy a lila villámok, táncot járnak a színpadjukon.

A lábaim lassan feladták a harcot. Egyre lassabban futottam. Leálltam, valami megállított. Kudarc..! Nem lehet! Utolért a félelem. A pillanat elveszett. Elgyengültem. Térdre borultam a sárba, de olyan erővel estem le, hogy belesüllyedtem a vizes földbe. Egyéváltam a talajjal. Fejemet előrehajottam, és hagytam, hogy az eső tisztára mosson. A félelem nyert. Elkapott. Felzokogtam. A sírás egész testemet átrázta. Ordítani vágytam, de nem voltam elég erős hozzá. Derékig érő hajamat a szél az arcomra tapasztotta... Szemeimet becsuktam, szorítottam. Nem akartam kinyitni. Féltem látni mi történik. Belemarkoltam a sárba, kapaszkodtam, mintha azt várnám, hogy megmentsen, hogy kihúzzon ebből a rémálomból. Az eső továbbra is csörgedezett, mély pontokat ásva egy közeli tócsában. Még mindig keservesen zokogtam. Az Ég újra rámüvöltött. De most olyan erővel, mint még soha. Azt akarja, hogy felálljak. Hogy új életet kezdjek.

Hallgatnom kell Rá. Igen.