Mostanában egyre többször érzem úgy, hogy ott kéne hagynom a sulit! Mondanátok néhány bátorító szót? El vagyok keseredve.
21 éves mérnökhallgató lány vagyok, másod éven. Eddig imádtam a szakomat, az egyik legjobb tanuló voltam, szívesen mentem iskolába, szívesen tanultam és biztos voltam benne, hogy ez az, amit szeretnék.
Egy év elteltével a csoportban megy a kavarás, a fúrás, mindez pénzért, az ösztöndíjakért. Néhány ezer forintért olyan emberek képesek hátba támadni egymást, akik azelőtt barátoknak nevezték egymást. Én ettől rosszul vagyok. A suliban legjobbnak hitt barátomról kiderült, hogy ő forgatta meg legtöbbször a hátamban a kést és ő fúr leginkább, ahogy azon társaság is, akikkel nagyon is jóban voltam... Végig csináltam ezt a fél évet mosolyogva, hogy senki ne lássa rajtam, hogy összetörtem és valójában iszonyatosan ki vagyok készülve, de úgy érzem már nem bírom. Hányingerrel megyek suliba, utálom, hogy senkiben nem lehet bízni, vigyázni kell, hogy kinek mit mondok, olykor már szinte hazudnom kell, csak hogy magamat (a lelkemet) védjem stb. Én ebbe úgy érzem belebetegedek. Elveszítettem az összes célt, ami a szemem előtt lebegett és kezdem azt érezni, hogy nekem nem ez a pálya való, én ehhez sosem leszek elég jó... Ha pedig már ez eszembe jut, akkor akaratlanul is tovább gondolom, hogy DE akkor minek szenvedjem végig egy ilyen társasággal az egészet? Gondolkodtam már egy passzív féléven, vagy erasmuson, amíg kicsit összeszedem magamat, a társaság jó része is lecserélődik mire visszatérek, de értelemszerűen annak a párom nem örülne, ha itt hagynám fél-1 évre. Az sem biztos, hogy a menekülés bármit is megoldana. Úgyérzem egy helyben toporgok, nincs szakmám, csak egy érettségim, így egyértelműen lehúzhatom magam a klotyón, ha otthagyom a sulit, de lelkileg teljesen bele betegetek ebbe a társaságba. Még is mi a frászt kéne csinálnom? Hogyan kéne felállnom innen és új célokat találni az életemhez? Hogyan kéne túltennem magamat mindezen és végig csinálni még ezt a hátralévő 2,5 évet? Nagyon el vagyok kenődve, örülnék pár jó szónak vagy akár néhány imának, szinte már bárminek! :(
válasza:Most konkrétan magával a céllal van bajod (elvégezni az adott szakot majd elhelyezkedni benne) vagy az odavezető úttal (suli ahol megy a furimuri)? Mert nem mindegy hogy nem akarod ezt a célt vagy akarnád csak az odavezető út a nehéz.
"Nagyon el vagyok kenődve, örülnék pár jó szónak vagy akár néhány imának, szinte már bárminek!"
Kedvenc filmes idézetemmel szolgálhatok neked:
http://www.youtube.com/watch?v=jDBKcPOmmiA
És ez nem csak egy filmes nagyotmondás, valódi tapasztalat van mögötte, nem hinnéd el hogy Stallonénak pl. milyen nehézségek árán sikerült eladnia a Rocky 1 forgatókönyvét azzal a kikötéssel hogy ő maga akarja játszani a főszerepet (senki nem hitt benne hogy jó színész lehet, még a saját anyja sem).
válasza:Ez a jelenség már elsős korod óta létezett, csak eddig nem vettél róla tudomást.
Erasmus hülyeség, csak a tanulmányaidat hosszabbítod meg vele. Mire mész, ha lecserélődik a társaság, ugyanolyan mentalitású egyedekre?
Azért érzel így, mert nem vagy sem szakirányon, sem modulon.
Itt modulon vagyunk 20-an, és baromi nagy az egymásra utaltság, hiszen a tanár sem rendeletekkel kormányoz, hanem szájról szájra terjednek az infók.
Olykor magával a céllal is... mindennél jobban szeretném, hogy mérnök legyen belőlem, de azt szeretném, ha JÓ mérnök lenne belőlem (nem egy olyan szakma amiben csak legyintenek ha hibázik az ember). Sokszor éppen azzal van mostanában a baj, hogy nem érzem azt, hogy elég jó lennék ehhez. Nem érzem, hogy feltudnék nőni hozzá, hogy valaha is elég okos leszek ehhez. Amíg 100%-ig úgy éreztem, hogy én ezt akarom és nekem ez kell, addig nagyjából sikerült elnyomnom ezt az elkeseredettséget, mert úgy voltam vele, hogy engem ezek az emberek nem állítanak meg a célom elérésében! Ez veszett el most. Most érzem kicsit úgy, hogy azzal hogy meginog az, hogy valóban ezt akarom-e, egyre nagyobb teret engedek a már amúgy is jelenlévő problémának, hogy a belem fordul ki az ehhez vezető úttól. Most még kicsit erősebb a vágy, hogy mérnök legyen belőlem, de amíg eddig sosem, mostmár egyre többször gondolok bele, hogy mi lenne ha otthagynám a sulit és nem akarom, hogy elhatalmasodjon ez rajtam és végül tényleg ott hagyjam, mert nem csak hogy hosszútávon "éhen halnék", de valószínűleg iszonyatosan bánnám akár néhány év elteltével is már.
A videót nagyon köszönöm, ilyesmiket vártam! Másodszorra csukott szemmel hallgattam végig és valóban van valóság tartalma. Azt hiszem le is töltöm, hogy a nehéz időkben újra és újra végig tudjam hallgatni, mintha csak nekem mondaná ezt valaki "s*ggberúgásként", hogy észhez térjek végre! :)
válasza: válasza:"nem érzem azt, hogy elég jó lennék ehhez. Nem érzem, hogy feltudnék nőni hozzá, hogy valaha is elég okos leszek ehhez..."
Én most kezdtem az egyetemet, egy különösen nehéz szakkal, és körbekérdezgettem az osztálytársaimat, hogy kinek milyen céljai vannak, illetve mit gondolnak, mi fog kisülni ebből... Megnyugtatlak, hogy 90%-uk ugyanezt mondta: nem tudja, hogy fogja ezt megtanulni, nem érzi magát ehhez elég okosnak, nem elég jó... Mégis rengetegen elvégezték előttünk a szakot és találtak is munkát rendesen. Ez természetes emberi reakció... én sem hittem volna, hogy az alapszak három év alatt meg tudom tanulni a kijelölt anyagot, de fél év után be kell látnom, hogy rengeteget fejlődtem. Neked is van még időd.
És egy fantasztikus bölcsesség tőlem:
Ha eleget tanulsz, nem eshet bajod!
...na jó, nem egy világmegváltó bölcsesség, de tényleg igaz. Ha eléggé strapálod magad, úgy is szerezhetsz ösztöndíjat, hogy nem szúrsz hátba senkit, illetve téged sem vágnak át. Vagy ha igen, könnyedén kijössz belőle. Plusz még lelkiismeret-furdalásod sem lesz, mert minden tőled telhetőt megtettél.
válasza:megértelek. de számíts rá, hogy az élet is ilyen lesz.
ne a mostani társaid határozzák meg az életedet (persze, hatunk egymásra, és az infójukra is szükséged van néha) !
Vedd tudomásul, a te érdeked az, hogy jó mérnök légy, az övék meg az, hogy némi tízezerért kifúrjanak. bocsájtsd meg nekik, fogadd el törvényszerűségként.
Nem kell a barátaid legyenek, a tanuláson kívül nem kell más témád legyen velük. Beszélgess sokat a családoddal, és kérd, hogy bátorítsanak. Szerezz "külsős" barátokat.
Bírd ki ezt a néhány évet, hamar el fog röpülni! Tanulj ezerrel!
Az ösztöndíj odaítélésekor mi a döntő? tan. eredmények. azon kívül? közösségi munka?
A tanulásra feküdj rá. és ne tárulkozz ki. Végig lehet magányos óriásként is csinálni! kitartás!
ima megy
Nagyon köszönöm a válaszokat, kicsit jobb hangulatom van már! :) Egyelőre még biztosan maradok, aztán meglátjuk merre alakulnak a dolgok. Bárhogy is legyen remélem a legjobbakat.
Az ösztöndíjnál elsősorban tanulmányi eredmények számítanak, aztán nyelvtudás, közösségi munkák, verseny eredmények, ilyesmik. A tavalyi évvel pláne pont szerencsém volt, mert sok plusz pontom volt, idén már valószínű abból is kevesebb lesz, de most kb ez a legkisebb problémám.
Már komolyan úgy vagyok vele, hogy ha valaki ennyire irigy és gerinctelen ember, akkor vigye az ösztöndíjamat és legyen vele boldog, én biztosan megtartom az emberi mivoltomat és nem alázom szét magamat ezért az összegért, még akkor sem ha amúgy jól jönne sajnos. Csinálom a kis dolgomat, ha úgy alakul beadom a pályázatomat megint és lesz, ahogy lesz, csak azt nem értem miért nem tudja ezt más is így felfogni!?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!